1920-es évek szociálpszichológiája: a csoportlélek fogalmával leszámolnak. Jelentős személyiségek: Allport, Mead, Cooley, Burgess. Attitűdmérés felvirágozása jellemzi a korszakot. Fontos adatokat, szerezhettek így a társadalmat foglalkoztató dilemmákról és a problémák megítéléséről (halálbüntetés, születésszabályozás, stb.) Az attitűdök mérésére szolgáló skálák révén bebizonyosodott, hogy az egyes személyek attitűdjei egy standard révén több dimenzió mentén jól mérhetőek (Thurstone, Likert). A Szovjetunió megszületésével szinte egy időben megpezsdült az országban a szociálpszichológia is, igaz, a marxista ideológiának megfelelően kellő lekerekítésekkel és egyszerűsítésekkel.

1930-as évek szociálpszichológiája: A szociálpszichológia hosszú időre kiesett a szellemi életből. A német és olasz jobboldali demagógiák miatt az angol és francia demokrácia defenzívába vonul. Hitler és Mussolini a tömegek manipulálására általában tömeg-és néplélektani ismereteiket hasznosították. A kor tudósai Amcsiba emigráltak és vitték magukkal az okosságaikatJ(Kurt Lewin bácsi). Ekkoriban dolgozta ki Adorno a tekintélyelvű és demokratikus személyiségjegyek leírását.

1940-1944, szociálpszichológia: : az attitűdkutatás rutinalizálódását hozta. Megalakul az OPOR, mely szociálpszichológiai témákra szakosodott (Princeton). És megszületett a poitikiatudományi témákban vizsgálódó NORC (Denver). Nyílt és zárt gondolkodási stílusok feltárását célzó próbálkozások.

1945-1950, szociálpszichológia: . A politikai konfrontáció fenyegető következményei fényében (hidegháború) felértékelődött az agresszív stratégiák kritikáját előtérbe állító, kooperatív stratégiák játékelméleti kutatása, melynek kulcsfogalmai a bizalom és a kölcsönös előny lettek.

1950-es évek szociálpszichológiája: a kívülről vezérelt ember képe bontakozik ki a fejlődő kapitalizmus alatt (Reisman). Homans: szintetizáló műve az embercsoportokról ekkor jelenik meg. Allport: előítéletesség. Sherif: csoportközi viszonyokkal foglalkozik kísérleteiben. Deutsch: együttműködés pozitív előnyeiről. Festinger: kognitív disszonancia, mely lehetővé tette az ember hétköznapi gondolkodásának mikroszerkezetének, az egyensúlyra való törekvésnek a kutatását. Középfokú elméletek, faktoranalízis, varianciaanalízis, klaszteranalízis. Pléh és Lányi a pszichológia radikális átalakulásáról beszélnek. A kutatás súlya visszahelyeződött az emberre. A kognitivista hangsúlyeltolódás egy olyan emberképet sugall, mely sezrint az ember mindig egy interpretált környezettel találja magát szemben, aktívan dolgozza fel, gazdagítja a beérkező ingereket, modellálja a világot, és viselkedésének döntő meghatározója ez a modell, a világnak adott értelmezés.

1960-as évek szociálpszichológiája: két fő irány: szociális reprezentációk vizsgálata, az emberi elme által feldolgozott információk kódolásának és dekódolásának törvényszerűségeit figyeli. A másik irány a társas-társadalmi tényezők által meghatározott tudás értelmező, következtető, jelentéstulajdonító mechanizmusait tekintette fő kutatási célnak. A szociálpszichológia  a „társadalmi dologként dologi ingerekre reagáló egyedek" vizsgálatára redukálódik. Ekkor ébredt fel a SZU-ban, és Kelet-Közép-Európában ismét a szociálpszichológia, mely a hegemónia érintetlenül hagyása mellett a tervgazdaság merev korlátainak puhítása volt a cél.

1970-es évek szociálpszichológiája: ideológia kritikai vita folytatódott. Megalakult az Európai Kísérleti Szociálpszichológiai Társaság (Henri Tajfel). Szu-ban: Kon, Jadov, Andrejeva, Petrovszkij, Doncov. Az amerikai SP arccal a társadalmi relevancia felé fordult (büntetőintézetek, segítségnyújtás, kooperatív tanulás vizsgálata). A csoportlélektan megújult (Rogers). Szerepelmélet: Goffman. Garfinkel: emberi kapcsolatok etnometodológiája. Nyugat-Európában: önállósodás, Moscovici, Argyle. Etogenetikus: Harré kategorizációs csoportidentitás-elmélet: Tajfel. Doise: csoportközi viszonyok kísérleti vizsgálata.

1980-as évek szociálpszichológiája: a társadalmi identitás és a csoportközi viszonyok kutatásának felvirágzását hozta. A többszörös identitás mérsékli az előítéletességet és a sztereotipizálást. Tömegessé váltak az önsegítő csoportok, az egyéni traumák a csoportkommunikáció terébe kerülve demisztifikálódnak, tanulási folyamatok indulnak meg, melyek ha gyógyulást nem is hoznak, segítenek együtt élni a problémával. A fókuszcsoportok olcsón és gyorsan árnyalt vélemény- és attitűdfeltárásra adnak lehetőséget.

1990-es évek szociálpszichológiája: a SZU megszűnt. A változások felkészületlenül érte a posztszocialista társadalmakat. Olcsó és jó minőségű adatbázisokat állítottak fel ezen országokban (Csepeli-Örkény-Scheppele). Fellendültek a demokrácia-kutatások, tekintélyelvűséget, nemzeti előítéletet kutató vizsgálatok. Kluegel: társadalmi igazságosság kognitív reprezentációja. Felerősödtek a posztkoloniális harmadik világban már korábban felbukkant vallási és kulturális különbségekből táplálkozó konfrontációs elemek.  

2000 szociálpszichológiai fő kihívásai: 1) A fejlett világ elzárkózik a fejletlentől, 2) a nemzetköziesedés megakadályozza az újonnan függetlenült országok szuverenitásának kibontakozását. 3) az információszerzés új lehetőségei miatt információs egyenlőtlenségek alakulnak ki 4) a választható identitások köre kibővül, radikálisan átalakulnak a nemi szerepek.

Affektivitás kontra érzelmi semlegesség kategóriapárosa: a cselekvő szükségletét ki akarja elégíteni minden áron, vagy tekintettel van a következményekre.

Álfüggőség (interakciós függőség): a szociális interakció a részvevőkhöz képest külső (exogén) tényezők folytán jön létre (díszszemle, mise, balettelőadás). A másik eset: ha a résztvevők képtelenek interakcióra (nagyvizit).

Alter: a „másik ember”

Asszimetrkus (interakciós) függőség: a kezdeményező esetében endogén tényezők jutnak túlsúlyra, a másik fél csak reagál. Deutsch és Krauss: fenyegetés vizsgálata, válasz az engedelmeskedés. Az engedelmesség negatívan hat az elszenvedő énképére, és kibújni igyekszik, mihelyt a fenyegetés lazul. Ezért az aszimmetrikus helyzetek nem szilárdak. E helyzet urai abban érdekeltek, hogy az engedelmeskedők úgy érezzék, hogy önszántukból cselekszenek (belenyugvás ideológiája kialakul).

Attitűdelméletek a társadalmi befogadás szükségletére alapozva mutatja ki az attitűdök társas és társadalmi funkcióit.

Attribúció: értékítéletek alapján döntjük el, hogy a világba mi a jó és mi a rossz. Az attribúcióval növelhető a hétköznapi tudáskészlet magyarázó, értelmező potenciálja.

Attribúciós tér dimenziói Kelly szerint: 1.) disztinktivitás (a tapasztalt eseménysor szokványosságára utal; minél kevésbé tér el a megszokottól, annál kevésbé várható az attribúciós elmélet) 2.) konzisztencia: minél ritkábban előforduló eseményt tapasztalunk, annál kevésbé összpontosul személyre az attribúciós elmélet, és keresi tárgyát. 3.) Konszenzus: mit gondolunk arról, hogy mások miként észlelték az eseményt. Alacsony konszenzusértéket kapunk, ha úgy véljük, hogy a reagálások egyediek lesznek.

Beszéd nem verbális elemei: hangszín, hangerősség, ritmus, szünetek.

Beszéd: Mead szerint a beszéd vokális gesztus.

Beszédaktus: nyelvtanilag értelmes hangsor, melynek a kimondása Austin szerint egyben cselekvés is (eskü, fogadalomtétel).

Cselekvés: az embernek nincs adott környezete, hanem azt létrehozza maga. A világ meghatározottságai a cselekvések révén keletkeznek. A tökéletességre és szabadságra törekszik

Detonátum: a jel által jelölt dolog, jelentés.

Diffuzitás kontra specifitás kategóriapárosa: a jogok meghatározatlansága vagy a jogok biztosítása az érvényes.

Egyén és a közösség viszonyát meghatározza: öt kategóriapáros: affektivitás kontra érzelmi semlegesség, kollektív kontra énközpontú orientáció, partikularizmus kontra univerzalizmus, tulajdonítás kontra teljesítmény, diffuzitás kontra specifitás

Egymásra ható folyamat: az ember hat a csoportra, a csoport az emberre.

Ego: az egyén.

Ellenérvekkel való bánásmód: egyoldalú meggyőzés (az ellenérv nem jut szóhoz), kétoldalú (az ellentétes álláspont érvei is felmerülnek, a tárgyilagosság látszatát kelti, a gyanakvók ellen hatásosabb)

Emberi világ: Uexküll szerint az állatfajok szempontjából annyi környezet van, ahány állatfaj. Nietzsche: az ember meghatározatlan állat. Gehlen: az ember puszta létezésében feladatot talál, létszükséglete, hogy viszonyuljon önmagához, rendelkezik a tulajdon hajlamai és adottságai felett. Életvitele van.

Érzelmi meggyőzés: Az érzelmi meggyőzés a vizsgálatok szerint hatékonyabbak. A meggyőzés annál sikeresebb, minél jobban tudjuk a befogadóban lévő feszültséget mérsékelni. Bumeráng-hatást érünk el, ha olyan feszültséget idézünk elő, melyet nem tudunk mérsékelni.

Feminizmus és szocpszichológia problémája: a szociálpszichológia kritikája, hogy nem veszi figyelembe a nyugati kultúrától eltérő kultúrákat, a nőiességet (itt a gender-re gondolnak). Az egyetemes szociálpszichológia-tudás még várat magára.

Fenomenális okok erdet és időtartam szerinti osztályozása: 1) Belső tartós okok (tehetség, képesség) 2) Belső ideiglenes okok (szorgalom) 3) Külső tartós okok (objektív helyzet) 4) Külső ideiglenes okok (véletlen)

Forrás: a meggyőző közlés kibocsátóját forrásnak nevezzük. A forrást a befogadó által észlelt mivoltában kell vizsgálnunk. A forrás értékelése sorsdöntő a hatást illetően (a forrás hitelét érinti). Akkor ítéli hitelesnek a befogadó a forrást, ha hozzáértőnek és etikai értelemben megbízhatónak tart.

Gazdaságpszichológia: A homo oeconomicus emberképe hedonista (feltételezi: maximális kielégülés a cél), de az ember értékei közvetítésével cselekszik. Marx: a társadalom nemcsak a fogyasztás objektumait (javakat), hanem szubjektumait is termeli javak vásárlóit). Voltaire: a fölösleges lesz a szükséges.

Illukció: A cselekvésértékű beszédegység.

Immunizáció: Egy csoportot meggyőzéssel kondicionálnak, olyannyira, hogy amikor szemben álló forrásból kap érveket, azokat elhárítja.

Induviduális-irracionális emberkép: elszigetelt személyiség, akit nemcsak érdekei ösztönöznek cselekvésre, hanem a vágyak

Induviduális-racionális emberkép: a homo oeconomicushoz hasonlít. Haszonelvű, a saját jóléte érdekében cselekszik, az egyén-aki magányos- egoizmusából táplálkozik.

Interakció: interakció 2 vagy több személy között létrejövő viszony, a részt vevő személyek saját viselkedésüket a másik viselkedéséhez igazítják. Mindegyik aktor első szám első személye implikálja az egyes szám második személyt (Mead: szerepátvétel). Az „én" megkettőzött szerkezetű lesz: spontán „cselekvő én", és társas eredetű tükörképe a „felépített én". E szerkezet dinamikus egyensúlyt képez. Ha a „spontán én" túlsúlyba kerül, akkor narcissusi helyzet keletkezik (kiiktatja a tükör ént). Ha a „felépített én", akkor az egyén mások bábjává válik.

Interakciók négyféle függőségi alakzata: álfüggőség, aszimmetrikus függőség, relatív függőség, kölcsönös függőség

Interpretatív elmélet: középpontjában a jelteremtés, kommunikáció, szociális mező áll (Lewin, Mead, Vigotszkij nagyjelentőségűnek tartotta). Az interiorizációs folyamatban a külsőként jelentkező szociális belsőként működő pszichikussá válik. Vigotszkij számára a jel, Meadnél gesztus.     
Szimbolikus interakcionizmus: az internalizált gezstusok jelentéshordozó szimbólumok.

Interszubjektivitás: társadalmilag meghatározott „természetes beállítódások” rendszere, mely magától értetődővé teszi számunkra, hogy környezetünkben vannak más személyek, akik ugyanolyan jogon léteznek, mint mi magunk. Akik ezen kívül esnek, azok számunkra nem léteznek és számukra – feltételezésünk szerint - mi sem létezünk (erre utal a „levegőnek nézni” kifejezés)

Irodalomtudomány és szociálpszichológia: A tudományok kapcsolatának tárgya az élet eleven valósága. A SP módszertani támpontokat nyújthat az irodalmi művek elemzéséhez. Mérei vizsgálódásai: dramaturgiai tér (szerepek), indítékrendszer (mezőelmélet), értékdimenzió feltárása (attitűdök).

Jel: : Mead szerint kulcsszerepet töltenek be a társas interakció során.. Ha egy jel kizárólag csak egy embernek jelent valamit, akkor még közölhetetlen és szubjektív.

Jelentés: a jel által jelölt dolog: denotátum. A puszta dologi jelölés: denotáció. A viszonyokat is magába rejtő jelentést nevezzük konnotatív jelentésnek (pl: „Napóleon az austerlitzi csata győztese, az orosz hadjárat vesztese”).

Kognitív forradalom: a kognitív pszichológia elméleteire hamar felfigyeltek a kísérlet-, klinikai-, személyiség- és fejlődéspszichológusok. A szocpszichósok számára már ismertek voltak ezen kognitív témák Allport, Lewin és Sherif korábbi munkássága nyomán. Manapság a SP bármely területén dolgozó kutatók a kognitív és a társas folyamatokat együtt használják fel az emberi tapasztalás és viselkedés magyarázatára

Kollektív kontra énközpontú orientáció kategóriapárosa: a cselekvő vagy csak saját személye vonatkozásában mérlegel, vagy tekintettel van a közösség által kidolgozott morális kódra.

Kollektív-irracionális kép: az egyéntől független társadalom ellenőrizhetetlen, emberi csoportosulások (születés, halál) lesznek a szociálpszichológia jelenségek hordozói.

Kollektív-racionális kép: a kollektivitás szerződésen alapul. Az önérvényesítés lehetőségét lehetővé teszi anélkül, hogy sértené a kollektív egész érdekeit. Ez a dimenzió figyelmen kívül hagyja az egyén veleszületett vagy szerzett egyedi tulajdonságainak jelentőségét.

Kommunikáció Newcomb értelmezésében: A és B cselekvők közti viszony A-B-X viszonnyá bővül. Ahol X n számú kommunikációt jelent, melyet a kapcsolat konszolidálása, fenntartása végett gyakorolnak.

Konnotatív jelentés: A viszonyokat is magába rejtő jelentés.

Konstitutív szabályok: létezésük teremti meg a történést, amit szabályoznak.

Kooperáció, versengés; az aktoroknak tulajdonított érdekek függvényében tesznek előrejelzést.

Kölcsönös (interakciós) függőség: minden résztvevőnek van egy terve, mely az interakció során módosul, aszerint, hogy miként reagálnak mások. A reciprocitás egyetemes norma (személyközi bizalom), a viszonosság intézményei ez alapján működnek. A viszonosság lehetőségébe vetett bizalom a társadalmi rend legitimációjának szociálpszichológiai próbája.

Középszintű elméletek: leírja a társadalmi jelenséget, ezzel eloszlatja a homályt, többértelműséget. Oksági magyarázatot adnak a jelenségre, melyet bizonyítottak.

Közlemény meggyőző előadásmódjának változatai: 1) téri előadásmód (a közlemény téri rendszerben van összeszedve, pl: a divat szocioföldrajza) 2) Idői előadásmód (optimista időrendi előadásmód pozitív valószínűségeket kelt fel), 3) Deduktív (általánosból a példákra vonatkoztatunk) 4) induktív (példákról vonunk le általános következtetést,)5) pszichológiai (bizonyos szükségleteket kell felébresztenünk vagy tudatosítanunk a befogadóban) 6) problémamegoldási előadásmód (a befogadóra bízza a döntést) 7) Oksági (a következményt vázolja, majd a kiváltó okokat)

Közlemény sorrendjének fontossága: Két ellentmondó irányzat létezik: 1) A meggyőzés szempontjából a fontos rész a közlemény elején foglal helyet. 2) Az utolsó szó joga: a közlemény végén foglal helyet a fontos közlendő, ugyanis ezután már nincs semmi, ami a közöltek ellen hathat.

Közlés sikerét meghatározza: mennyiség (informativitás megfelelő mértéke), minőség, relevancia (helyénvaló közlések), modor (kétértelműséget kerülni kell).

Közös megállapodások az interakcióban: a bizonyságérzet külső, társas eredetű. Az egymás megértéséhez jeleket használunk. A „mi" közössége mindenekelőtt a környezet ingereinek azonos értelmezését teszi lehetővé.

Közösség és társadalom: ideáltipikusan kétféle társadalmi minta különböztethető meg. Tönnies: közösség (az egyén névtelenül reprezentáló lényegi akarat letéteményese), társadalom (az egyén választóakarattal jellemzett aktor).

Közösségi társadalmak: differenciálatlan a természet és kultúra, egyén és csoport, eszköz és cél viszonya.

Kultivált szimbolikus világkép dimenziói: 1.) A léttel kapcsolatos előfeltevéseket alakítja ki a közösségben. A feltevések kialakítása annál sikeresebb, minél kevesebb alternatív közlési forrás áll rendelkezésre 2.) A prioritás. A kultivált témák gyakoriságával mérhető
a ritka pozitív értéktartalmú közlések nem képesek ellensúlyozni a gyakori negatív közléseket 3.) Értékek, normák. Mindaddig sikeres a normaközvetítés, amíg a köznapi tapasztalatokkal nem kerül kirívó ellentmondásba. 4) Oksági összefüggéseket szállít a társadalom tagjainak arra vonatkozóan, hogy a bemutatott dolgok milyen összefüggésekben helyezkednek el.

Laikus elméletek: tipizációk és relevanciák által tápláltak, melynek révén könnyen befolyásolhatatlan, külső társadalmi témákra koncentrálnak.

Ligatúra: kötöttség

Meggyőzés: Olyan véleményeket, nézeteket, értékítéletet akarunk kialakítani az emberekben, melyekhez egyébként nem lenne gyakorlati támpontjuk, nincs kellő támaszt nyújtó hozzáértésük.

Metakommunikáció: A metakommunikáció a viszonyszintű kommunikáció intenciónak és természetes átadási módja. Nem verbális és verbális jelentések együtt jelentkeznek a kommunikáció során.

Mezőelmélet: a személyt és környezetét együttesen kezeli. A „mező" az egyén szükségleteit,
motivációit, hangulatait, céljait, szorongásait foglalja magába, miáltal dinamikus, feszültségteli társas cselekvésre egyaránt inspiráló térként jelenik meg.

Mimika: a közlők értelmi-hangulati állapotának akaratlan és nem tudatos kifejezése.

Modern szociálpszichológia: az egyén és a társadalom viszonyára koncentrál, az egyén és szabadság viszonyára.

Művészet - szociálpszichológiai nézőpontból: miközben megtartja és felhasználja a mindennapi tudás személyességét és élményszerűségét biztosító szervező elemeket, egyidejűleg túl is lép azokon, és önreflexióra késztet.

Nagycsoportok: tagságukat újratermelve függetlenítik magukat az aktuális résztvevőktől. A csoportközi viszonyok sajátos területe a többség kisebbség érintkezése. A nagycsoportokban való részvétel az emberi azonosságtudat legszélesebben vett kereteit biztosítja.

Nem egyén: azonos lehet a másikkal, Zajonc szerint ilyenkor a SP tárgya egyszerűen az egyének, kölcsönös viselkedésbeli függősége. A nem egyén lehet szociális, ilyenkor szociális kontextusban vizsgáljuk (Secord.Backman)j lehet társas, ekkor az egyéni és társas ötvöződik (Mérei).

Nem verbális kommunikáció: : a düh, félelem, boldogság, idegenkedés stb kifejezése nem tudatosul sem a közlőben, sem a fogadóban. A nem verbális kommunikáció jelei kultúrafüggetlenek. Biológiai-genetikus tényezőkre vezethetők vissza (Darwin). A nem verbális kommunikáció legelemibb módja az érintés (Harlow kísérletei).

Nézés kommunikációs funkciói: kapcsolatteremtés, érdeklődés, fixálás esetén pedig figyelemhiány.

Normatív szerepelmélet: szerepviselkedést a büntetőszankciók hatásával magyarázzák.

Nyelv: A cselekvés eszköze.

Nyugati emberkép: A nyugati emberkép szakaszosan jött létre, szétvált az anyagi és a szellemi valóság, melyet az ember és a társadalom szembeállítása követett. A társadalmi kötelékből kibontakozó egyén megkonstruálása tette lehetővé az ember egyedi lényként történő meghatározását, aki él és cselekszik a társadalomban. A nyugati emberkép sajátossága a reflexivitásban rejlő tudatosság. Ezek után jött létre a társadalomban élő, szabad, társaival egyenlő, felelős és tudatos, individuális, cselekvő személy képe.

Opció: szabad választás

Partikularizmus kontra univerzalizmus kategóriapárosa: a cselekvő saját helyzete viszonyait vagy általános fogalmi keretet tekint mérvadónak.

Pedagógia és szociálpszichológia: A szociálpszichológia a megismerésben, a pedagógia a beavatkozásban érdekelt. Megfelelő szociálpszichológiai terepismeret nélkül a pedagógiai

Politikai pszichológia: A politikai kultúra lényegében szociálpszichológiai képződmény: kompromisszumra, nyíltságra, toleranciára nevel. A demokratikus politikai szocializáció fontos eszköz az állampolgári identitás kialakulásában.

Racionális döntés: az idealizált ésszerűség normáján alapulnak.

Ráhatási technikák a meggyőzés folyamán: A cél túlértékelésének elérése, a szakértelemmel rendelkező közlő fölényének kihasználása, a fokozatos meggyőzés elve, a ráadáshatás (ha ez is igaz, az is igaz lehet).

Regulatív szabályok: a történések - amelyeket szabályoznak - függetlenek tőlük.

Relatív (interakciós) függőség: : a cselekvők egymás figyelembe vételével képesek a cselekvésre, viselkedésüket a helyzet kényszere szabja meg (Hankiss: társadalmi csapdák). Közlegelők tragédiája: interakciós láncreakció, ahol a cselekvő igyekszik jól járni, miközben változatlan marad a többiek szerződése és cselekedete (környezetszennyezés: Balaton). A hiányzó hős csapdája: akadályozza a cselekvőket abban, hogy a társadalomra nézve jót létrehozzanak, kevés erőfeszítéssel. Licitcsapda: a győzelem mindenáron való akarása minden résztvevőnek veszteséget eredményez (árverések).

Rendező dimenziók az emberképhez: induviduális-racionális, induviduális-irracionális, kollektív-irracionális, kollektív-racionális

Schütz fenomenológiája: az egyes szám első személy az egyes szám második személlyel együtt kidolgozott többes szám első személy közvetítésével tér vissza önmagába. Alapja a kölcsönös megértés lehetőségébe vetett bizalom.

Szabályok: Közös értelmezési erőfeszítés jellemzi ezeket a normákat. Értelmezési szempontból kétféle szabály létezik: regulatív (a történések függetlenek tőlük) és konstitutív (létezésük teremti meg a történést, amit szabályoznak)

szándék hatástalan marad.

Szellemtudományi módszertan: Lényege a beleérzés, megértés útján történő rekonstrukció. Az egyén szabályokon keresztül kapcsolódik más egyénekhez.

Szimbolikus interakcionizmus: másokkal való kapcsolatainkat jelentések szabályozzák, melyeket a megelőző vagy aktuális interakciókban sajátítottunk el. A jelentések alakíthatók, egyeztethetők

Szociális: társas, vagy társadalmi világok leírása.

Szociális facilitáció: Triplett vizsgálataibó kiderült, hogy az iramdiktáláskor a kerékpáros versenyző jobb időeredményt ér el, mintha csak az „idővel" futna. A versengés és puszta jelenlét hatásai összekeveredtek, ezt a társas hatást nevezzük szociális a facilitációnak. Floyd Allport megkülönböztette az együttcselekvést és a puszta jelenlétet, a facilitációs hatást, társas növekménynek nevezte. Rutinműveletek esetében nő, bonyolult, kevésbé begyakorolt műveletek esetében csökken a teljesítmény.

Szociális összehasonlítás: Festinger szerint az egyének kárpótolhatják magukat a világos és egyértelmű empirikus támpontok hiányáért. Egymás segítségével szociális valóságot konstruálnak. Az összehasonlítás révén derül ki, hogy mi a helyes és mi a helytelen.

Szociális tanuláselmélet:  a társas modell által tapasztalt pozitív vagy negatív megerősítés (jutalom, büntetés) függvényében jelzik az adott minta kialakulását vagy elmaradását.

Szociálpszichológia alapvető axiómái (2db): 1. Az emberek maguk alkotják a valóságot 2. a társas befolyás a társas életet áthatja.

Szociálpszichológia fő alkalmazási területei: egészség (belső, szocpszichó folyamtok), iskola és nevelés (tanár elvárásainak hatása a diákra), törvénykezés, környezet, munka és üzleti élet

Szociálpszichológia motivációs elvei (3db): 1. Események kézbentartása a jobb eredmények érdekében, 2. Kapcsolatkeresés kölcsönös támogatás céljából, 3. Önmagunk és a mieink értékelése.

Szociálpszichológia tématerületei: társas szükségletek, társas-társadalmi megismerés, társas kölcsönhatás formái.

Szociálpszichológia, mint tudomány: emberről alkotott tudományos modell és annak cselekvése közti viszony vizsgálata, illetve törvényszerűségek felfedezése. Az egyénből és mindabból indul ki, ami „nem egyén”. A szociológia és a pszichológia útjainak kereszteződésében vizsgálódik.

Szociálpszichológiai elméletek: a középszintű elméletek osztályába sorolhatók (szociális facilitáció, attitűdelméletek, szociális tanuláselmélet, tekintélyelvű személyiségelmélet, normatív szerepelmélet, kooperációs elmélet, racionális döntés, interpretatív elmélet, szimbolikos interakcionizmus, mezőelmélet, Simmel elmélete, Schütz fenomenológiája, társadalmi összehasonlítás, kognitív disszonancia)

Szociálpszichológiai feldolgozás elvei/buktatói (3db): 1. konzervativizmus (az egyén világról alkotott képe lassan változik, a megszokotthoz ragaszkodik), 2. hozzáférhetőség elve (a legkönnyebben hozzáférhető információ befolyásol leginkább), 3. felületesség és alaposság (van, hogy felületesen kezeljük az információkat)

Szociálpszichológiát megfosztják a fejlődéstől: az uralkodó társadalmi és politikai diskurzus, a kutatók személyes érdeklődése és érintettsége, új elméleti modell felbukkanása, gyors sikerre csábító kutatási paradigmák, kutatói presztízs, úttörő kutatás (kockázatos, járatlan út)

Szociobiológia: A szociobiológia kiindulópontja az ember evolúciós örökségeként magával hozott genetikai meghatározottság, melynek lényege az ember esetében a nyitottság. A nyitottságot úgynevezett epigenetikus szabályok irányítják. E szabályok viselkedési egységeket eredményeznek: munkavégzés, kommunikatív cselekvést. Ezen egységek kombinációja, permutációja a kultúrák sokféleségét teszik lehetővé.

Szuggesszió-utánzás folyamata: Tarde elmélete szerint a társadalom legfőbb lélektani szervezőelve az utánzás Három törvénynek engedelmeskedik: a társadalmi rétegekben felülről lefele mozog, sebessége mértani haladvány szerint meghatározott, az utánzott minta saját kultúrából származik.

Társadalmi összehasonlítás elmélete (Festinger): 8 hipotézist állított fel: a kiértékelés késztetése mikor és milyen mértékben megy végbe a másokkal való összehasonlítás során.

Társadalomelméletek: az emberek létmódját a teljességre törekedve vizsgálják, eltekintve a történelemtől. Funkcionalizmus, strukturalizmus, fenomenologikus szociológia, kommunikatív cselekvéselmélet. Természettudományokra hivatkozik: szociobiológia, káoszelmélet, rendszerelmélet.

Társadalomtudományi elméletek: a társadalomról alkotott elméletek a társadalmi valóságot nemcsak magyarázzák, hanem meg is változtatják. A változás többnyire nem követi az elmélet által felvázolt sémát. Az elméleti konstrukciók 3 típusát lehet megkülönböztetni: történelemfilozófiai elméletek, társadalomelméletek, középszintű elméletek.

Társas gátlás: vizsgadrukk, lámpaláz. A gátló hatás elmaradását figyelhetjük meg magunkon, amikor magányos helyzetben olyan „illetlenségeket" (orrpiszkálás, hajhúzogatás) engedünk meg magunknak, mely társas környezetben rosszallást, megbélyegzést váltana ki, s ily módon gátlás alatt maradunk. A társas környezet egyszerre lehet gátló és ösztönző (Sanders).

Társas kapcsolat komplexitásának összetevői: az ember társadalmiasulásának alapvető folyamata, a kommunikációban való részvétel a kulturális örökség birtoklásának függvényében lehetséges, a kommunikáció előzményei: az aktorok induvidalitása.

Társas kölcsönhatás formái: létszám szerint lehet kiscsoportos (diádikus) és nagycsoportos. Emellett lehet formális és informális. Valamint ad hoc és huzamosabb ideig fennálló kapcsolat.

FORRÁS: Gabi és Tina jegyzetei