Angelusz Róbert: Rétegződés és láthatóság

 

A nagycsoportok körvonalai

 

A társadalmi látásviszonyok romlásának egyik legszembetűnőbb megnyilvá-nulása a társadalom differenciálódásának és a társadalmi nagycsoportoknak a csökkenő áttekinthetősége. A társadalom tagozódására, az osztály- és réteg-tudatok tanulmányozására irányuló vizsgálatok egyértelműen jelzik a felme-rülő nehézségeket, a csoportidentifikációk elbizonytalanodását. Amíg akár csak száz évvel ezelőtt még kivételesnek számítottak az olyan helyzetek, amelyekben az emberek számára ne lett volna nyilvánvaló saját maguk és a környezetükben előforduló személyek társadalmi hovatartozása, addig a je-lenhez közelítve egyre kevésbé kézenfekvő a nagycsoportok és a hozzájuk tartozó személyek felismerhetősége. A bizonytalanságok nem csak a laiku-sok szintjén jelentkeznek. Szociológusok és más társadalomtudományok művelői bonyolult empirikus kutatásokat és többváltozós matematikai elem-zéseket végeznek, hogy többé-kevésbé körvonalazni tudják a társadalom stratifikációját.

Az identifikáció legfőbb akadálya a társadalmi nagycsoportok határainak elmosódottabbá válása. Az éles kontúrokkal elváló rendektől az osztályok, majd a rétegek felé haladva a csoporthatárok elhalványulnak. A határok bi-zonytalanná válása mellett a csoportok belső differenciálódása is mérsékeli a csoportazonosítás lehetőségeit. A rendek viszonylagos zártsága, jogi intéz-ményesítettsége, az életvitel szigorú normakötöttsége és egységessége, a reprezentatív státusszimbólumok kidolgozottsága biztosította a csoporthova-tartozás és a társadalmi rang magas szintű felismerhetőségét. Meghatározott rendek esetében a normák a táplálkozásra, a ruházkodásra, a beszédmódra, a családi ünnepek megtartására, jóformán az élet valamennyi folyamatára ki-terjedtek.¹ A tömegesen létező társadalmi cselekvések erős csoportspecifikus rendezettségben nyilvánultak meg, melyek – nem intencionált – státus-szignálként a státusszimbólumokkal együtt jóformán mindenki számára lehe-tővé tették a rendi hovatartozás azonosítását. A rendekben – a csoportok, a cselekvések és az interakciók szabályozottsága tekintetében – is nagyfokú összerendezettség, ha úgy tetszik, rend uralkodott. A renden belüli és a rendek közötti érintkezések eltérő gyakorisága, a belső és külső interakciók, például a megszólítások formális különbségei, a kontaktusok exkluzív megkülönböztető jellege még markánsabbá tették a rendek közötti határ-vonalakat.

Az osztályok kevésbé zárt képződmények. A jogi intézményesülés hiá-nya, a nagyobb mobilitási gyakoriságok és a velük járó inkonzisztenciák következtében az osztályok tagjai az erőforrások hasonló nagysága, helyze-tük viszonylagos ekvivalenciája ellenére sem képeznek a rendekhez mérhető interakciós közösségeket. A rendi közösségek és “szabadságok” fokozatos megszűnésével az osztályok határai is kevésbé egyértelműek, mint a rendek esetében. Közrejátszik ebben a rendi és az osztálytagozódás eltérő szabad-sága, amennyiben az utóbbi típusnál a csoport tagjai életlehetőségeiket szubjektíve is nyitottabbnak észlelik, nem tekintik annyira magától értetődő-nek, mint a rendi besorolás öröknek látszó keretei között. A tömeges cselek-vések csoportszerűsége, osztályspecifikus jellege ugyan továbbra is fennáll, az összefüggések lazább szerkezete miatt azonban a rétegszignálok kevésbé egyértelműek.² A biztos határok némileg mérsékeltebb pregnanciája és az életvitelek nagyobb pluralitása következtében a csoportnormák és a státus-szimbólumok rendszere kevésbé kikristályosodott. Nehezebb a nagycsoport-hoz tartozás felismerhetősége, ami csökkenti az osztályon belüli interakciók kiterjedtségét, a kapcsolathálózatok szövetének sűrűségét.

E jellegzetességek még határozottabban érvényesülnek az erőforrások nagyobb készletével rendelkező dinamikus társadalmak tipikus nagycsoport-jainál, a társadalmi rétegeknél. A szintek számának növekedése, a hierarchia egy kiterjedt zónájában az erőforrás-differenciál csökkenése, az ennek következtében élénkebb társadalmi mobilitás és a réteghatárok interaktív át-járhatósága önmagában is csökkenti a rétegek belső mobilitását. A csoport fogalmának – legyen szó akár kiscsoportokról, akár makroszociológiai értelemben vett nagycsoportokról – per definitionem ismérve a csoporton belüli interakciók viszonylag nagy gyakorisága. Ennek csökkenése a csoport kohéziójának oldódásához vezet. A belső és a külső interakciók hányado-sának csökkenő rátája bomlasztja a rétegek integráltságát, határainak biztos körvonalait.³ Az életvitel pluralizálódása, a hierarchia széles tartományában érvényesülő mobilitási aspirációk, az erőforrásokban némileg gazdagabb, közeli rétegek elérhetősége, normáiknak és mintáiknak gyakori követése – a normák bizonyos határok közötti választhatósága – tovább növeli az identifi-káció és a csoportintegráció dilemmáit.

A társadalmi rétegződés szempontjából releváns változók fontossági struktúrájában bekövetkezett átrendeződések kedvezőtlenül érintették a nagycsoportok láthatóságát. Az átalakulások helyes interpretációja érdeké-ben célszerű áttekinteni a makrostrukturális változók főbb típusait. Blau a változók két típusát, a nominális és a graduális paramétereket különítette el egymástól.⁴ Felfogása szerint a nominális paraméterek éles határokkal elváló csoportokra, például nemekre, fajokra, vallásokra, foglalkozásokra bontják a populációt. E csoportokat – logikai státusuk szerint – az egymásmellettiség jellemzi, azaz olyan “másságok”, melyek önmagukban nem hierarchikusak. Ezzel szemben a graduális paraméterek, például a jövedelem, a vagyon, a hatalom, az iskolai végzettség státusrangsorok alapján tagolják a társadal-mat. E paraméterek folytonosak és így nem tartalmaznak stabil választó-vonalakat, ugyanakkor jellegzetes attribútumuk a mérhetőség. A gradualitás éppen abban nyilvánul meg, hogy az egyes fokozatok a “több”, illetve a “kevesebb” terminusaival jellemezhetők. A nominális és a graduális para-méterek megkülönböztetésének kétségkívül nagy a heurisztikus értéke, mégis tartalmaz bizonyos ellentmondásokat. A graduális változók között szerepel például a jövedelem és az életkor. Az előbbi olyan változó, amely nem pusztán a több és a kevesebb, hanem a kedvezőbb és a kedvezőtlenebb hierarchikus kategóriáival is jellemezhető. Ez korántsem áll fenn az életkor esetében. Amíg a gazdasági erőforrások szűkössége következtében evidens-nek tekinthető, hogy kedvezőbb több jövedelemmel rendelkezni, mint kevés-sel, addig az életkor nem jelent a fokozatokkal rendre javuló vagy romló hierarchikus pozíciót. A nominális változóhoz hasonlóan – az uralkodó értékrendszer, illetve az életkor és az erőforrás-változók korrelációja – hatá-rozza meg, hogy az előbbi egyes szakaszai közül melyek tekinthetők kedvezőknek vagy kedvezőtleneknek.

A változók kétosztatú tipizálása mellett problematikus lehet az olyan fontos paraméterek besorolása is, mint a termelési javak tulajdona. A tulaj-don a Blau-féle felosztás alapján graduális paraméternek tekinthető, ameny-nyiben a tulajdonnélküliség®kis tulajdon®nagyobb tulajdon egyértelműen fokozatokat, sőt kumulatív struktúrát jelez. Ugyanakkor a tulajdont a nem-tulajdontól elválasztó fokozatok között a választóvonalak hasonlóképpen éle-sek, mint a nominális paraméterek közötti határok. Meghatározott jogi privilégiumok, például a választójoggal való rendelkezés tekintetében még nagyobb dilemmák forrása a nominális, illetve a graduális kategóriák merevsége. Egy társadalom szavazati joggal rendelkező tagjai nemcsak hierarchikusan kedvezőbb helyzetűek, hanem egyúttal a szavazati joggal nem rendelkezőktől is jól látható, éles határokkal válnak el. Az elemzett pél-dák jelzik, hogy a nominális és a graduális paraméterek nem vagylagosak, és az utóbbiak nem azonosíthatók a társadalom vertikális fokozataival. Ezen megfigyelések alapján célszerűnek látszik a paramétereknek egy árnyaltabb, négy típusba sorolható felosztása. A típusok a hierarchikus viszony, illetve az éles választóvonal dimenziói alapján különíthetők el.

 

1. ábra: A strukturális paraméterek típusai

Dimenziók, paraméterek	Emergens	Nominális	Hierarchikus	Graduális
Hierarchikus tagolódás (van +, nincs –)	+	–	+	–
Éles választóvonal (van +, nincs –)	+	+	–	–

 

Az emergens változók a hierarchia szempontjából a fent-lent fokozatai mentén elhelyezkedő grádicsokat képeznek. Az egyes fokozatok egyúttal éles határvonalak is, mint például a termelési javak tulajdona vagy a jogilag intézményesült rangok fokozatai. A hierarchikus különbségek és az éles határok együttesen valóban emergenssé teszik az ilyen paraméterek mentén kialakuló csoportokat. A nominális paramétereknél – például nem, vallás, etnikum – hasonlóképpen jól kirajzolódnak a határok, de a csoportok között csupán másságokról, horizontális különbségekről beszélhetünk. A hierarchi-kus paraméterek – például jövedelem, vagyon, iskolázottság vagy a hatalom – a kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb terminusokkal jellemezhető folytonos változók, amelyek között csak külsődleges szempontok szerint, mestersége-sen lehet határokat húzni. Hasonló folytonosság jellemzi az olyan graduális változókat, mint például az életkor vagy a gyerekszám, de esetükben a gra-dualitás nem tartalmaz magától értetődő előnyösebb státusokat.

Az elmúlt évtizedek fontossági hierarchiájában a paraméterek szerepében és összekapcsolódásuk konszolidációjában bekövetkezett változások egyér-telműen csökkentették a társadalmi struktúra láthatóságát.⁵ A paraméterek típusaiban a legfontosabb átalakulás a hierarchikus változók térnyerése és az emergens változók súlyának viszonylagos háttérbe szorulása. A hatalom struktúraképző potenciáljának növekedése egyike a legszembetűnőbb fejle-ményeknek. A hatalom ugyanakkor hierarchikus jellege ellenére valamennyi releváns változó közül a legnehezebben mérhető, sőt az akaratérvényesítés sokrétűsége és számos ismeretlen nexuson alapuló látens jellege következté-ben valószínűleg a struktúra legkevésbé áttekinthető paramétere. A jogi privilégiumok fokozatos felszámolása után a legutóbbi évtizedekben kétség-telenül a tulajdonviszonyok mentén zajlottak le a legrelevánsabb változások. A tulajdon stratifikációs szerepének relativizálódása a társadalmi nagycso-portok láthatósága szempontjából kedvezőtlen fejlemény. A szóban forgó strukturális átalakulások már Weber osztályokról kialakított felfogásában is körvonalazódtak. Az általa tulajdonosi osztálynak (Besitzklasse) nevezett osztályok mellett a termelési osztályok (Erwerbsklasse) túlsúlyra jutása és az utóbbiak között a piaci-értékesítési különbségek hierarchikus jellege több vonatkozásban is jelzi a változásokat, a tulajdon határkijelölő szerepének módosulását.⁶ A termelési javak tulajdonával rendelkezők csoportja össze-szűkül, a tulajdonos és a tulajdon nélküli csoportok méretdifferenciálja, elsősorban a hagyományos kispolgárság számarányának csökkenése előtérbe állítja a kereső-osztályokon és a hivatalnoki karon belül a nem-tulajdonon alapuló erőforrások egyenlőtlenségeit.⁷ Az erőforrások strukturális egyenlőt-lenségeinek relevanciája megnövekszik. A tulajdonnal való rendelkezés és az egyenlőtlenségek kérdése a hierarchia jelentős sávjában elválik egymás-tól. A tulajdon nélküliek között is igen jelentősek a munkapiaci pozíciókban és az erőforrások készletében megnyilvánuló különbségek. E változások eredőjeként az eltérő erőforrások észlelésének valószínűsége lényegesen na-gyobb, mint a tulajdoné. Az erőforrás-különbségek a rétegződés teljes mezőnyében érvényesülnek, míg a tulajdonosok az aktív keresőknek csak egy töredékét adják. A méretdifferenciálok következtében a tulajdon nélküli többség esetében kisebbek a tulajdonos-rétegekkel, mint az eltérő erőforrás-sal rendelkezőkkel való találkozás esélyei.⁸ Az erőforrás-különbségekkel való szembesülés mindennapi tapasztalattá válik, miközben nyilvánvaló, hogy az egyenlőtlenségek mögött az esetek többségében nincsenek tulajdo-nosi különbségek.

A részvénytulajdon megjelenése a tulajdonviszonyok változásának és a látásviszonyok romlásának a legfeltűnőbb indikátora. A részvények térhódí-tása egyfelől a tulajdon növekvő oszthatóságán, másfelől a részvénytulajdon anonim jellegén keresztül korlátozza a tulajdonviszonyok és az arra épülő stratifikáció láthatóságát. Az anonimitás a tulajdon részleges titkosításának lehetőségét tartalmazza. A tulajdonos különböző cégek közvetítésével álcáz-hatja, hogy kinek a kezében van az irányítópakett. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a közvetítő cégek sokszor maguk is anonim részvénytulaj-donra épülő vállalkozások. A részvénytulajdon anonim jellege elsősorban a hierarchia csúcsain kendőzi el a tulajdon koncentrációjának fokát, a tulajdo-nos személyes azonosíthatóságát, a tulajdonmegoszlás aktuális ismeretét. A részvénytulajdon nagymértékű oszthatósága – jóllehet sok tekintetben virtuá-lisan – lefelé is tágítja a tulajdonosok körét. Az így keletkező, esetenként kettős kötésű, egyszerre alkalmazott és részvénytulajdonos rétegek sokkal kevésbé felismerhetők, mint a középrétegek hagyományos tulajdonnal bíró csoportjai. A tulajdonnal rendelkezés nominális választóvonala hierarchikus prediktorrá válik, amely immáron nem választja el oly élesen a tulajdonosi és a tulajdon nélküli osztályokat. Nemcsak a tulajdon határkijelölő, vagyla-gos jellege válik bizonytalanná, hanem a tulajdon fokozatai és az egyéb vál-tozók konszolidációja is. A tulajdon nem hoz létre olyan átütő erejű látható törésvonalat, amely nagymértékben egybeesne és korrelálna a különböző erőforrások törésvonalaival. A változók összerendezettségét a mobilitási folyamatok következtében keletkező státusinkonzisztenciák, a struktúrakép-ző nominális változók bővülése – például az ágazatok és a foglalkozások differenciálódása – és a különböző paramétertípusok mérsékelt illeszkedése is korlátozza. A strukturális változók konszolidációjának mértéke az osztály-határok kikristályosodásán keresztül döntő mértékben befolyásolja a struktú-ra áttekinthetőségét. A konszolidáció javítja, az interszekció pedig rontja az osztályok láthatóságát.

A látásviszonyokat a réteghatárok elbizonytalanodása mellett a hasonló hierarchikus szinteken elhelyezkedő csoportok növekvő fragmentálódása és az individualizálódási folyamat is kedvezőtlenül érinti. Az individualizálódás mértéke mindenekelőtt a társadalom teljes erőforrás-készletének egy főre eső nagyságától és annak növekedési ütemétől függ. Az erőforrások gyarapodá-sával előbb-utóbb kialakul az a helyzet, amelyet Beck a szintek eltolódásá-nak nevezett.⁹ Az erőforrások gazdagabb készlete – az erőforrás-differenciál változatlanságát tételezve – lehetővé teszi, hogy a hierarchia egyre növekvő tartományában érvényesüljön az életformák szabadabb választhatósága. Épp az életstílusoknak ez a viszonylagos cserélhetősége a modernizáció egyik legmarkánsabb ismérve. Az individualizálódás a csoportképződés szabadabb feltételeinek megteremtésével lehetővé teszi, hogy bizonyos rendies voná-sokkal is felruházott interakciós csoportok keletkezzenek a társadalom nagycsoportjain belül, melyek szövevényesebbé teszik a társadalom horizon-tális tagoltságát. A magas szintdifferenciál mellett szerveződő hierarchikus tagoltságot átmetszi egy olyan horizontális csoportképződés, amely számot-tevően megnöveli a struktúra egészének és benne makrocsoportjainak komplexitását. E transzformációk folyományaként az erőforrások tekinteté-ben közel eső szintek határain átnyúló, de az életstílusukban hasonló irá-nyultságú emberek hálózati összefüggéseiket és interakciós gyakoriságukat nézve sokkal inkább tekinthetők csoportoknak, mint az erőforrásokkal rendelkező személyek interakció-szegény vagy izolált halmazai. Az erőfor-rások különböző szintjein átívelő tartós kommunikációs és kulturális cserefolyamatok olyan interakciós mobilitásnak tekinthetők, amelyek gyak-ran kiindulópontját, első lépcsőfokát képezhetik egy későbbi társadalmi helyzetváltozásban is realizálódó vertikális mobilitásnak.

A növekvő szintdifferenciál, valamint a csökkenő erőforrás- és méret-differenciál feltételei mellett lezajló intenzív rétegközi interakciós és mobi-litási folyamatok ellentmondásosan érintik a társadalmi nagycsoportok per-cepcióját. A mobilitás másképpen hat a láthatóságra és a megközelíthető-ségre. Láthatóságon a szóban forgó szociális objektiváció – esetünkben egy társadalmi nagycsoport – körvonalazhatóságát és tagságának azonosítható-ságát értem, megközelíthetőségen pedig azt, hogy a kívülállók számára mekkora esély nyílik a csoport tagjaival való tartósabb kontaktusok kiala-kítására, s ezen keresztül a csoport életviszonyainak alakulásáról első kézből származó tapasztalatok szerzésére.¹⁰ A csoport láthatósága rendszerint pozi-tívan korrelál zártságával és homogenitásával. Stabilitásának és zárt jellegé-nek kikezdése a fellépő státusinkonzisztenciákon, a növekvő mobilitási és csoportközi interakciókon keresztül hozzájárulhat a csoport határainak elmo-sódásához, növeli heterogenitását és ezáltal rontja a láthatóság feltételeit. E folyamatoknak más a csoportok megközelíthetőségére kifejtett hatása. A nö-vekvő csoportközi interakciók és az intenzívebb mobilitás a bővülő rétegközi kapcsolatokon keresztül közelítik egymáshoz a szomszédos rétegeket. A sze-mélyes interakciók közvetítésével számos lehetőség nyílik a másik csoportról formálódó közvetlen tapasztalatok és benyomások szerzésére. Mennél sokré-tűbbek a másik csoport életvilágáról szerzett személyes tapasztalatok – állan-dónak véve a társadalmi látásviszonyok egyéb feltételeit –, annál nagyobb az esélye annak, hogy reálisabb, kiegyensúlyozottabb kép alakuljon ki a megfi-gyelés tárgyát képező integrációról.

A szomszédos csoportok növekvő megközelíthetősége természetesen csak bizonyos határig érvényesül. Meglehetősen kézenfekvőek az átjárhatóság rétegközi korlátai is. A nagyobb megközelíthetőség elsősorban a szomszédos rétegek között alakul ki. A távolabb eső rétegek viszonylatában mind a cso-portközi kontaktusokat, mind az első kézből szerzett tapasztalatokat illetően már sokkal kisebb mértékben valósul meg a közelíthetőség. Minél nagyobb a két réteg egymástól való távolsága, annál csekélyebb lehetőség nyílik a személyes tapasztalatok szerzésére. Két réteg távolsága egyfelől erőforrás-különbségüktől, másfelől a közöttük elhelyezkedő rétegek számától függ. Mindkét tényező csökkenti a közöttük lévő interakciók számát. Az alacsony szintdifferenciál vagy a feljebb elhelyezkedő réteg nagy mérete csökkentheti a csoportközi kontaktusokban mért rétegközi távolságokat. A szomszédos rétegek jobb megközelíthetősége a rétegződés komplex elérhetősége szem-pontjából nem jár feltétlenül pozitív egyenleggel. Ha a csoportközi mobilitá-sok és interakciók összességükben növelik a rétegek számát, a “széthúzódó” hierarchiában egyes rétegek távolsága növekedhet. A távolabb eső rétegek-nél – különösen ha a fokozatok differenciálódása még növeli is a struktúra egészének komplexitását – a korábbiakhoz képest nehezebbé válhat a hozzá-jutás az első kézből szerzett tapasztalatokhoz.

A távoli rétegek közül különösen a piramis magas szintjein elhelyezkedő elitcsoportok megközelíthetősége korlátozott. A jelentős erőforrás-különbsé-geken túl e csoportok csekély mérete, exkluzivitása és esetenként fellépő bezárkózási törekvései – különösen az alsóbb rétegek számára – jelentősen csökkentik a személyes elérhetőség esélyeit. A különböző elitcsoportok életvilága rendszerint olyan zárt exkluzív intézmények keretei között zajlik, amelyeknek megfizethetetlen árai, illetve nagyfokú védettsége a kisemberek számára jóformán lehetetlenné teszi a bepillantást. Az elit egyes tagozatai-nak láthatóságát napjainkban az is korlátozza, hogy gyakran kerülik a sze-mélyes fellépést a tömegkommunikáció nyilvános fórumain. A rang és a pompa nyilvános fitogtatása korántsem olyan átfogó érvényű, mint a korai reprezentatív nyilvánosság feltételei között. Különösen a gazdasági elit csú-csain elhelyezkedőknél válhat az életvezetés és a biztonsági stratégia részévé a vagyont és a pazar gazdagságot elfedő inkognitó. E tényezőkkel hozható kapcsolatba, hogy például a milliomosokról az emberekben kiala-kult kép rendszerint olyan kívülről megteremtett konstrukció, amelynek alig van köze az első kézből szerzett tapasztalatokhoz.

 

Az “osztálytudat” és a nagycsoportok áttekinthetősége

 

A bemutatott folyamatok, a strukturális paraméterekben bekövetkezett súly-ponteltolódások, a rétegképző változók mérsékelt konszolidációja, az osz-tályhatárok elbizonytalanodása, a csoportközi interakciós és mobilitási folya-matok bővülése külön-külön és összességükben is csökkentik a társadalmi osztályok, rétegek megfigyelhetőségét. Ezen változások további – a társadal-mi látásviszonyok szempontjából – kedvezőtlen folyománya, hogy romlanak az osztály- és a rétegtudat kialakulásának feltételei. Így könnyen belátható, hogy a kollektív tudat létével, kikristályosodásának szintjével szorosan összefügg a nagycsoportok láthatósága. A kifejlett, átfogó szolidaritásban, belső szervezettségben, esetleg demonstratív formákban is megnyilvánuló osztály- vagy rétegtudat természetesen segíti, hiánya pedig korlátozza a nagycsoportok helyes percepcióját. A legközvetlenebbül a csoporthatárok elmosódása és belső fragmentálódása okozza a kollektív tudat szerveződésé-nek nehézségeit. Az osztállyá válás, az osztálytudat kialakulása bizonyos fokig eleve feltételezi az együvé tartozás kereteinek és alapjainak ismeretét, a csoporttagság beazonosíthatóságát. Az osztályhatárok helyes percepciójá-nak, a külső és belső határok pontos felismerése nélkül csekélyek a kollektív tudat formálódásának esélyei. Az osztályhatárok láthatósága, a “mi”-tudat kialakulása és a csoportban zajló interakciók sűrűsödése szorosan össze-fonódó, egymást erősítő folyamatok. A világos határok növelik az inter-akciók gyakoriságát, a hálózat összekötöttségét (connectedness) és sűrűségét (density), s ezáltal kedvezően érintik a kollektív tudat és az együttes fellépés kialakításának kommunikációs lehetőségeit. Megfordítva: a nagycsoport-határok elmosódása, továbbá a belső tagolódás konfúziója csökkenti az in-terakciós hálózatok hatékony működését, az osztály vagy rétegidentitás meg-teremtésének esélyeit.

A kollektív tudat kialakulásának státusekvivalencia-észlelése mellett fon-tos előfeltétel a csoporthelyzet kontextuális feltételeinek és okainak együttes tisztázása is. Ez teszi lehetővé a hasonló érdekirányok felismerését, integrá-cióját, esetleg közös célok megfogalmazását. Kollektív tudatról két feltétel együttes érvényesülése esetén beszélhetünk. A csoport valamennyi (vagy csaknem valamennyi) tagjának azonos attitűdjének kell lennie az adott konkrét vonatkozásban, például a bérek alacsony szintje vagy valamilyen jogintézmény megítélésében. A másik feltétel, hogy a csoport valamennyi (vagy szinte valamennyi) tagja tudatában legyen annak, hogy mindenki más, valamennyi érintett csoporttag osztja ezt a meggyőződést.¹¹ A “tudom, hogy mindenki hozzám hasonlóan látja” bizonyossága olyan mozgósító hatású potenciális erőforrás, amely szükséges feltétele a kollektív erőfeszítések megvalósulásának. A sikeres kollektív cselekvés mind a kollektív tudat meg-erősödése, mind a szóban forgó csoport láthatósága szempontjából meghatá-rozó jelentőségű. A sikeres kollektív cselekvésnek azonban – más okok miatt is – igen törékenyek a feltételei. Olson elemzése nyomán számos szerző az úgynevezett “potyautas-effektus” megjelenésében és leszerelő ha-tásában látja az eredményes kollektív cselekvés legfőbb akadályát.¹² A kol-lektív cselekvések, például egy sikeres sztrájk megvalósítását keresztezheti, hogy még a célokban való egyetértés esetén is az egyének akkor járnak a legjobban, ha személyesen nem csatlakoznak a sztrájkhoz. Ez, a racionális gazdasági logika szabályai szerint, a sztrájk sikeressége vagy sikertelensége esetén egyaránt fennáll. A sztrájk győzelme a potyautasoknak a legkedve-zőbb. A kivívott kollektív javakból – a bérek emelése, a kollektív szerződés előnyös átalakítása stb. – ugyanúgy részesülnek, mint a megmozdulásban részt vevő társaik. Emellett nem osztoznak azokban a hátrányokban – jöve-delemcsökkenés, esetleges elbocsátás –, amelyek a sztrájk résztvevőit sújt-ják. A potyautasok a sztrájk sikertelensége esetén is, kooperáló társaikhoz képest, kedvezőbb mérleggel kerülnek ki a konfliktusból. Miután nem csat-lakoztak a sztrájkhoz, nem kell számolniuk a részvétel személyes költsé-geivel, sőt megítélésük a menedzserek szemében feltehetően javulni fog.

Ez, a racionális cselekvés valószínűségét bizonyára eltúlzó mérlegelés vi-szonylagos realitása ellenére leegyszerűsíti a tényleges reagálások feltételeit. Az alkalmazott logika nem számol eléggé a társadalmi cselekvések sok-féleségével.¹³ A racionális cselekvés mellett az értékracionális, az affektív és a tradicionális szempontok is befolyásolhatják az emberek viselkedését, sőt meghatározott feltételek között túlsúlyra is juthatnak a célracionális meg-fontolásokkal szemben.¹⁴ A társadalmi cselekvések lehetséges motívumai széles skálán mozognak, és még racionális cselekvés esetén is a társadalmi költségeknek és hozadékoknak komplexebb az értékelése, mint a szigorú értelemben vett gazdasági kalkulációké. A részvétel költségeinek és hozadé-kainak egybevetésénél a csoport tagjainak mérlegelni kell a győzelem esé-lyeit is, hiszen a győztes sztrájk, akár potyautasról, akár résztvevőről legyen szó, előnyösebb fejlemény, mint a sztrájk sikertelensége. A siker esélye nagymértékben függ a résztvevők számától, a potenciális sztrájkolók részvé-teli hajlandóságától és azok küszöbeloszlásától.¹⁵ Vannak olyan emberek, akik – akár értékracionális, akár affektív vagy tradicionális motívumoktól vezérelve – viszonylag kisszámú kooperáló társ esetén is készek a kollektív akcióra, és vannak olyanok is, akik csak akkor csatlakoznak, ha szinte min-denki részvétele valószínűnek látszik. A kedvező küszöbeloszlások növelik, a kedvezőtlenek viszont csökkentik a sikeres sztrájk esélyét. A sztrájkolók és a potyautasok arányának alakulása – és az erről alkotott téves vagy helyes kép – jelentősen befolyásolja az események kimenetelét.

A potenciális résztvevőknek emellett más tényezőkkel is számolniuk kell. A kívülmaradás megsérti a szolidaritás normáját, ami a csoporttársak bünte-tőakcióját válthatja ki. Lehetnek olyan – esetenként kemény és kikezdhetet-len – normák, amelyeket gazdasági előnyökért sem érdemes megsérteni. A potyautas különösen a csaknem teljes körű részvétel esetén számíthat arra, hogy csoporttársai viszonylagos egyöntetűséggel deviánsnak tekintik maga-tartását. A potyautas döntése rendszerint olyan társadalmi cselekvés, amely nemcsak az akció gazdasági racionalitását mérlegeli, hanem a cselekvés számos egyéb társadalmi konzekvenciáját. Olson messzemenően antiszocio-logikus elmélete eleve eltekint azoktól a kontextuális hatásoktól, amelyek a cselekvőket a valóságos életben gyakran befolyásolják. Elmélete ezért csak olyan feltételek mellett igazán működőképes, amikor indokolt eltekinteni a kontextuális hatásoktól, illetve ha a döntések “tisztán” gazdasági természe-tűek. Az adott cselekvéstípusoknál a cselekvések ráfordításai és hozamai mennél mesterkéltebben fejezhetők ki a gazdasági előnyök és hátrányok ter-minusaiban, annál kevésbé lehet szó a gazdasági racionalitás tiszta érvénye-süléséről. A várható következményeknek és a cselekvéstípusoknak ez a tága-sabb értelmezése teszi lehetővé, hogy a kollektív cselekvések esetenként a társadalmi nagycsoportokban is létrejöjjenek.¹⁶ A szavazásokon való részvé-tel, például olyan országokban, ahol nem kötelező a szavazás, pusztán a racionális cselekvések feltételezése alapján aligha értelmezhető. A sokmillió választó mellett egyetlen szavazat súlya ugyanis annyira jelentéktelen, hogy bárki úgy gondolhatja, a saját részvétele nem befolyásolja majd a választás eredményét.¹⁷ A racionális kalkuláció, egybevetve a szavazás “költségeit” és várható hozadékait, az abszencia vagy a hasznosabb időtöltések mellett szól, mégis az emberek döntő többsége a választásokon értékracionális, emocio-nális motívumoktól vezéreltetve vagy akár a szokás alapján részt vesz.

A fentiekben hangoztatott érvek nem akarják kétségbe vonni a potyautas-szindróma létezését és azokat az individuális kalkulációkat, amelyek korlá-tozzák a kollektív cselekvés létrejöttének esélyeit. Inkább arra irányulnak, hogy nyomatékosítsák a racionális cselekvés érvényesülésének határait és a társadalmi cselekvéseket kondicionáló feltételrendszerek meghatározó szere-pét. A társadalmi helyzetektől és viszonylatoktól elvonatkoztatott racionális cselekvések aligha léteznek. A differenciálódás és a heterogenizálódás folyamatai olyan kontextuális keretfeltételek, amelyek folyamatosan artiku-lálják a társadalmi cselekvések vonatkoztatási horizontját és a kooperáció lehetséges kiterjedését. Az osztályok belső fragmentálódása – származzék az bármely okból – akadályokat gördít a közös tudat kialakulása elé. A nagy-csoportok belső differenciáltsága, a réteghelyzetek és az interakciós csoportok részleges szétválása, a státusinkonzisztencia növekedése és hetero-genizáló hatása korlátozza a csoportidentifikációt, a közös érdekirányok percepcióját, összehangolását, a konvergens kommunikáció esélyeit. A kol-lektív tudat kialakulásának sokrétű iterációs folyamatai feltételezik a hori-zontális kommunikáció szabad áramlását, az informális csatornák és a nyilvános fórumok aktív működését, az osztályon belüli bázis- és a nyilvá-nos kommunikáció eleven kölcsönhatását, a rétegközi mobilitási és inter-akciós folyamatoknak olyan szinten tartását, amely nem feszíti szét az osz-tályok kereteit.¹⁸ Ezek hiányában a rétegen belüli kommunikáció egyre kevésbé képes megvalósítani az osztály- vagy rétegspecifikus kommunikáció makroszintű összehangolását.

A heterogenitás növekedése és a cselekvés kollektív feltételeinek kialaku-lása között negatív irányú a kapcsolat. A társadalmi osztályok és rétegek mellett számos, nominális paraméterekkel leírható, csoport létezik, amelyek sokszor élesen átmetszik az előbbiek határait. Bizonyos paraméterek meg-oszlása, mint például a nemé, viszonylag kiegyenlített, más nominális para-métereké, mint például a vallásé, az etnikumé vagy a pártpreferenciákon alapulóké, változó határok között mozog. A rétegződés és a nominális paraméterek interszekciója következtében a különböző nominális paraméte-rek felparcellázzák az erőforrások ekvivalenciáján alapuló osztályokat vagy rétegeket. Az erős etnikai, vallási, foglalkozási vagy ágazati tagoltság például egy osztályon belül nagymértékben növeli a heterogenitás szintjét. Egy kétértékű paraméter heterogenizáló hatása nagyobb az egyenletes, ötven-ötven százalékos megoszlás mellett, mint akkor, ha egy kilencven- és egy tízszázalékos csoportra bontja a populációt. Más szempontból nézve kiegyenlített eloszlás esetén annál nagyobb a heterogenitás, mennél több osztatú a szóban forgó paraméter. A heterogenitást természetesen különböző változók idézhetik elő, s elvileg valamennyi releváns paraméter növelheti egy-egy osztály vagy réteg belső tagoltságát. A rétegeket átmetsző csoport-képző paraméterek emelkedő száma természetesen növeli a heterogenitás mértékét.¹⁹ A rétegződés és a nominális paraméterek konszolidációja-inter-szekciója a rétegek megosztottságát különbözőképpen érinti: egyes rétegek heterogenitása akár jelentősen is eltérhet egymástól.

A rétegeket, osztályokat átmetsző paraméterek olyan hidakként foghatók fel, amelyek növelhetik a rétegközi és csökkenthetik a rétegen belüli inter-akciók szintjét. Példát említve: ha az etnikai szegregáció átnyúlik a réteg-határokon, növelheti a rétegek közötti és csökkentheti a rétegen belüli érintkezések sűrűségét. Különböző nominális paraméterek tényleges hetero-genizáló szerepe eltérő. A felmerülő témáktól és a csoportok jellegzetes-ségétől függően egy-egy paraméter tényleges hatása széles skálán mozoghat: egyes esetekben következményei elhanyagolhatók, máskor viszont megosztó szerepe akár átütő erejű lehet. A rétegeken és osztályokon belüli heterogeni-tás kétféleképpen is akadályozza a kollektív cselekvés feltételeit. Egyrészt, ahogy erre már utaltunk, növeli a rétegközi hidak számát, a réteg más csoportok iránti nyitottságát. A rétegközi érintkezések alkalmával olyan tár-sadalmi cselekvések valósulnak meg, amelyek során az emberek nemcsak a saját csoportjuk látásmódjához igazítják cselekedeteiket, hanem más rétegek felfogásához is. Az így keletkező feszültségek természetesen korlátozzák a rétegspecifikus kollektív akciók esélyeit, az együttes fellépésekhez szükséges álláspontok és érdekek összehangolódását. A magas szintet elérő heterogeni-tás emellett a rétegeken belüli interakciókon keresztül is csökkenti a kollektív cselekvés lehetőségeit. A nagyobb heterogenitás definícószerűen azzal jár, hogy a szóban forgó rétegen belül is növekszik a másság, illetve annak az esélye, hogy a réteg valamelyik tagja tőle eltérő csoportbeágya-zottságú személyekkel kerüljön kapcsolatba. Ebben az értelemben a “másfélék” sokaságához képest akár mindenki kisebbségbe kerülhet. A kol-lektív tudat formálódása szempontjából elsősorban a kommunikációs so-rompókat felállító paraméterek hatnak bénítóan. Ha az osztályokon, rétege-ken belül kialakuló választóvonalak a státusekvivalencia ellenére is erősen szegregált csoportokra osztják fel a populációt, az a kommunikációs pályák torzító szerveződéséhez vezet. Az ilyen törésvonalakon belül intenzív marad a kommunikáció, a szegregált alcsoportok között számottevő kommuniká-ciós rövidzárlatok és deficitek keletkeznek. Az ilyen típusú hiányok a plu-ralizmus ignoranciájához vezethetnek, amelyek megvalósulásával egy osz-tály vagy egy réteg tagjai akkor is kisebbséginek láthatják saját csoportjukat, ha azok ténylegesen többségben vagy akár túlnyomó többségben vannak.²⁰ A pluralizmus téves megítélése – ha a kommunikációs vákuumok hatását a tömegkommunikációs eszközök nem ellensúlyozzák, hanem még erősítik is a többségi álláspont téves percepcióját – a küszöbeloszlások torz észlelésé-hez, a kollektív tudat és cselekvés meg-hiúsulásához vezet. A heterogenitás fentiekben felvázolt szerepével bizonyára összefüggésbe hozható, hogy az erős heterogenitás rendszerint kedvezőtlenül érinti az osztálytudat kifejlő-dését. Ezt szem előtt tartva könnyebben megválaszolható az a klasszikusnak számító kérdés is, hogy az Egyesült Államok munkásai körében miért nem alakult ki még időlegesen sem az európaihoz hasonlítható osztálytudat. Feltehetően e társadalom multikulturális jellege és kivételes heterogenitása fontos szerepet játszott az osztályöntudat hiányában.

A csoporttudat, a szolidaritás és a kollektív cselekvés formálódásának esélyei a hierarchia fokozataitól függően is változnak. Számos tényező következtében felülről lefelé haladva összességében inkább romlanak a kol-lektív cselekvés szerveződésének feltételei.²¹ A legmagasabb szinten az erő-források bősége, a hatalom koncentrációja rendkívüli lehetőségeket kínál a közös érdekek hangsúlyozására, a látásviszonyoknak az elit szempontjából kedvező konstruálására. A csúcson elhelyezkedők viszonylag kis száma, egymás könnyű elérhetősége, az interakciók gyakorisága, hálózati sűrűsége is kedvezően befolyásolja a közös érdekek felismerését és azok együttes megvalósítását. Elsősorban az erős fragmentáltság és a nagymértékű státus-inkonzisztenciák folyományaként a közép szélesedő mezőjében elhelyezke-dők csoportjainál a fokozatok finom gradualitása és az ennek nyomán megvalósuló vertikális mobilitás kedvező lehetőségei csökkentik a közös érdekirányok kialakítását és a kollektív cselekvéseket. Az elithez képest e rétegek kiterjedtsége és a “szelektív ösztönzőkhöz” szükséges erőforrások mérsékeltebb állománya is növeli a potyautas-szindróma megjelenésének valószínűségét és ezen keresztül a kollektív cselekvés lehetőségeit korlátozó tényezőket. Az alsó szintek felé közeledve elsősorban az erőforrások hiánya, a nyilvános kommunikáció fórumainak korlátozott elérhetősége akadályozza az osztálytudat szerveződését. A lent elhelyezkedő rétegek éppen a csoport-integráltság alacsony szintje miatt kollektív fellépésre rendszerint nehezen mozgósíthatók. Ha kiépülnek a vertikális mobilitás bizonyos csatornái, a fel-emelkedés felcsillanó esélyei is nehezítik a széles bázison nyugvó kollektív tudat kialakulását.