1. 

Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke

A tőke anyagi formában, vagy elsajátított, "inkorporált" formában felhalmozott munka. A tőkefelhalmozáshoz időre van szükség. A tőke a dolgok objektivitásában rejlő erő, mely arról gondoskodik, hogy ne minden legyen rögtön lehetséges, vagy rögtön lehetetlen. A tőke különböző fajtáinak és alfajtáinak bizonyos időpontban adott elosztási struktúrája a társadalmi világ belső struktúrájának felel meg. A társadalmi világ struktúrájának működését csak akkor ítéljük meg helyesen, ha a tőke fogalmát nem csak a közgazdasági értelemben, hanem valamennyi megjelenési formájában vezetjük be. A tőke három alapvető formájában fordul elő, hogy éppen melyik formájában fordul elő, az a transzformációs költségektől függ.

1. Gazdasági tőke: közvetlenül pénzzé konvertálható, főleg tulajdonjogi formában hajlamos intézményesülni

2. Kulturális tőke: bizonyos feltételek mellett gazdasági tőkévé konvertálható, különösen az iskolai végzettségi titulusok formájában hajlamos intézményesülni

a) Bensővé tett, inkorporált kulturális tőke: a szervezet tartós készségének formájában

Testre szabott, valamilyen belsővé tételi folyamatot feltételez. Elsajátítási folyamat előzi meg, és ezt az időt a beruházónak személyesen kell ráfordítania, a képviseleti elv itt kizárt. Az inkorporált tőke olyan tulajdon, amely a személyiség szilárd részévé, habitusává, tulajdonlásból tulajdonsággá válik. A kulturális tőke szimbolikus hatékonyságának legerősebb alapja átadásának logikájából ered. Az egyénnek csak annyi ideje van a kulturális tőke felhalmozására, amennyit a családja szabad, gazdasági kényszerektől mentes időként biztosítani tud számára.

b) Objektivált kulturális tőke: kulturális javak, képek, könyvek, lexikonok, eszközök, vagy gépek formájában

Az objektivált kulturális tőkének számos olyan tulajdonsága van, melyet csak az inkorporált tőkéhez való viszonya alapján lehet meghatározni. Az objektivált kulturális tőke tulajdonjoga ugyan átruházható, de azok a képességek, melyek élvezetét, vagy használatát lehetővé teszik már nem szükségképpen ruházhatóak át. A kulturális javak tehát vagy anyagi elsajátítás, vagy szimbolikus elsajátítás tárgyai. Az objektivált kulturális tőke a konfliktusokban fegyverként használhatóak, ezen konfliktusok színhelye a kulturális termelés, tágabban a társadalmi osztályok terepe. (?)

c) Intézményesült kulturális tőke: olyan tárgyiasult formában, amit azért kell külön kezelni, mert sajátos tulajdonságokat kölcsönöz az általa garantált kulturális tőkének.

Az inkorporált tőke titulusok formájában történő objektiválása küszöböli ki az inkorporált kulturális tőke biológiai korlátoknak való alávetettségéből származó hiányosságait. A titulusok különbséget hoznak létre az állandó bizonyítási kényszer alatt álló autodidakta kulturális tőkéje, és azon kulturális tőke között, melyet jogilag olyan titulusok révén ismernek el, illetve garantálnak, melyek formálisan függetlenek hordozójuk személyétől. Az iskolai végzettség a kulturális kompetencia bizonyítéka, viszonylag független nemcsak a személytől, de attól a kulturális tőkétől is, mellyel az adott pillanatban tényleg rendelkezik. A titulusok a gazdasági tőke kulturális tőkévé való átalakulásából származnak, oda-vissza váltható, az erre vonatkozó stratégiák befolyásolták az oktatásban lezajlott robbanást, és a tudományos címek inflációját.

3. Társadalmi tőke: a "kapcsolatokból" fakad, bizonyos körülmények mellett ugyancsak gazdaságivá konvertálható, főleg a nemesi címekben hajlamos intézményesülni.

Azon aktuális és potenciális erőforrások összessége, amelyek a kölcsönös ismeretségek vagy elismerés többé-kevésbé intézményesült viszonyai tartós hálózatának birtoklásához kapcsolódnak, vagy másként kifejezve, olyan erőforrásokról van szó, amelyek egy csoporthoz való tartozáson alapulnak. A társadalmi kapcsolatok csak olyan anyagi és/vagy szimbolikus csereviszonyok alapján létezhetnek, melyek fenntartásához hozzájárulnak. A "kapcsolatok" hatása jól látható, amikor kb. azonos értékű gazdasági, vagy kulturális tőkével igen különböző eredményeket érnek el, attól függően, hogy mennyire képesek önmaguk érdekében mobilizálni egy többé-kevésbé intézményesült tőkeerős csoport (család, egykori elit iskolatársak, előkelő klub, nemesség, stb.) tőkéjét. Az egyén által birtokolt társadalmi tőke nagysága egyrészt a kapcsolati hálójának kiterjedésétől, másrészt annak a tőkének a nagyságától függ, melyet azok birtokolnak, akikkel kapcsolatban áll. A társadalmi tőke multiplikációs hatást gyakorol a többi tőkére. De a csoportok nem törekszenek tudatosan, a társadalmi tőke koncentrálására, és kihasználására, még akkor sem, ha nyíltan erre irányulnak. (pl. exkluzív klubok) A kapcsolatháló léte se nem természetes, se nem társadalmi "adottság", inkább egy folyamatos intézményesítő tevékenység terméke. A kapcsolatháló azoknak az egyéni vagy kollektív beruházási stratégiáknak a terméke, amelyek tudatosan vagy öntudatlanul olyan társadalmi kapcsolatok megteremtésére és fenntartására irányulnak, amelyek előbb- utóbb közvetlen haszonnal kecsegtetnek.

A "beavatottság varázsát" állandó cserék révén termelik újjá, a kölcsönös ismertség és elismerés egyszerre feltétele és eredménye ennek a cserének.

Tőkeátalakulások: Másféle tőkefajtákra gazdasági tőke segítségével lehet szert tenni, de csak költséges átalakítási munkák árán. Vannak azonnal megvásárolható javak, vannak, amelyek a társadalmi kapcsolati vagy kötelezettségi tőke alapján szerezhetők be. Abból a kettős feltevésből kell kiindulni, hogy a gazdasági tőke egyrészt az összes többi tőkefajta alapja, másrészt a gazdasági tőke transzformált és travesztált megjelenési formái sohasem vezethetők vissza teljesen erre a tőkére, mivel sajátos hatásaikat csak annak arányában tudják kifejteni, amennyire elrejtik hogy alapjuk gazdasági tőke. A gazdasági tőke társadalmivá alakítása sajátos munkát, időt és figyelmet igényel, ugyanígy a kulturális tőke legjobb mércéje a megszerzésére fordított idő. A különböző tőkefajták kölcsönös konvertálhatóságának ténye a kiindulópontja azon stratégiáknak, amelyek a tőke újratermelését a lehető legcsekélyebb tőkeátalakítási költségek segítségével kívánják elérni. A különböző tőkefajták reprodukálhatóságuk szerint különböznek egymástól aszerint, hogy milyen könnyen ruházhatók át: mi a tőkeátvitelkor fellépő apadási arány, és milyen mértékben leplezhető el a tőkeátruházás. (az apadási kockázat és leplezési költségek ellenkező előjelűek.)

A kulturális tőke átadása nagyobb titkosság mellett, de nagyobb kockázattal is történik, mint a gazdasági tőkéé. Az elsajátítás önkényes jellege sehol sem nyilvánul meg annyira világosan, mint a tőkeátadásnál. Ezért minden reprodukciós stratégia óhatatlanul legitimációs stratégia is, mely arra irányul, hogy szentesítse mind az exkluzív elsajátítást, mind annak reprodukcióját. Minél inkább akadályozzák, vagy fékezik a gazdasági tőke hivatalos átruházását, annál inkább határozza meg a társadalmi struktúra újratermelését a tőkének kulturális tőkeként zajló rejtett körforgalma, ennek főszereplője az oktatási rendszer, ez a saját funkciója leplezésére különösen képes reprodukciós eszköz.

Rekonverziós stratériák

Az újratermelés azon stratégiái, amelyek révén a tőkével rendelkező osztályok ösztönösen, vagy tudatosan úgy őrzik, vagy javítják az osztályviszonyok struktúrájában elfoglalt pozíciójukat, hogy közben megőrzik, vagy növelik tőkéjüket, ezek a stratégiák rendszert alkotnak. A stratégiákat ugyanis egyetlen elv szervezi: a jövővel kapcsolatos beállítottság, diszpozíció, amit viszont a csoport objektív jövője alakít ki. A stratégiák a reprodukálandó tőke mennyiségétől és szerkezetétől, valamint az intézményesített vagy nem intézményesített reprodukciós eszközök rendszerének állapotától függnek. A modell szerint az iskolai robbanás annak a következménye, hogy teljesen átalakultak az iskola intézményi funkciói, azaz megváltozott az oktatási rendszer és az osztályviszonyok struktúrája közti viszony. Az átalakulás oka a gazdasági tőke tekintetében leggazdagabb réteg reprodukciós stratégiarendszerének átalakulása a közvetlen gazdasági tőke átadás helyett egyre intenzívebben használják az oktatási rendszert. Ez az átalakulás indította el az iskolai címek inflációját, ami arra kényszeríti az összes osztályt, hogy egyre erősebben vegye igénybe az iskola szolgáltatásait.

Az uralkodó osztályt érintő átalakulások párhuzamosak a gazdasági mező és a vállalati struktúra átalakulásával, azzal, hogy megváltozott a viszony a családi vállalkozások és az ipari, kereskedelmi vállalkozások közt. Szaporodtak a gazdasági egységek típusai, és csökkentek az egyéni vállalkozások, valamint az elemi gazdasági egységek között egyre változatosabb és bonyolultabb viszonyok alakulnak ki.

- A gazdasági mező átalakulásával tendenciaszerűen nő a cégek közti tényleges függőség, az azonos típusú vállalatok közti mechanikus szolidaritást organikus szolidaritás váltja fel (Durkheim!), amely az érdekek kölcsönösségén és a hatalom felaprózódásán alapszik.

- A gazdasági mező átalakulását a gazdasági kapcsolatok és vállalatok működésének növekvő bürokratizálódása kísérte. (elkülönül a családi és vállalati pénzügy, a munkaerőfelvétel elvont kritériumok által történik, a hatalom már nem egyénhez, hanem pozícióhoz kötődik...)

- A családi vállalkozásokat részben legalább a tulajdonosai irányították, a vezető megválasztásánál a tulajdonjog elégséges garancia volt.

Az egyéni tulajdonban levő vállalatok hatalmi rendszerré való átalakulásának tendenciája használhatatlanná teszi azokat az eszközöket, melyek révén a vállalat korábban biztosította magának a szükséges tulajdonságokkal és megfelelő osztályhabitussal rendelkező vezető személyzetet, most az iskolai cím, kivált a "nagy iskolák" diplomája szükséges, ha nem is elégséges feltétele a gazdasági hatalmi pozíciók megszerzésének.

A hatalom ezen iskolái a szelekció révén diákjaik jelentős hányadát az uralkodó osztályból toborozzák, és olyan kiterjedt kapcsolathálóhoz juttatják őket, ami megkönnyíti az uralkodó osztályba való intergálódásukat. Mindezzel a hatalom iskolái megkettőzik és megerősítik azokat az osztály-készségeket, amelyeket a családi nevelés oldott módon adott át.

3