Gerhard E. Lenski: Hatalom és privilégium – elmélet a társadalmi rétegzödésröl 

A funkcionalisták és a konfliktuselmélet teoretikusai

A társadalmi egyenlötlenségröl alkotott modern elméletek többsége közvetlenül vagy a konzervatív, vagy a radikális hagyományból ered. Azokat, amelyek a konzervatív hagyományból erednek, általában funkcionalista elméletként említik, amik a radikális hagyományból származnak, azok a konfliktuselméletek.

A mostani fö funkcionalista teoretikusok (Talcott Parsons, Kingsley Davis) az egyenlötlenség problémáját a társadalom egészének szempontjából közelítik meg és szükségesnek tartják a jól müködö társadalomhoz. A funkcionalista álláspont lényege; a rétegzödés alapvetöen a társadalom szükségleteiböl alakul ki, nem egyének szükségleteiböl vagy kívánságaiból.

Davis szerint szükséglet, hogy a társadalom rátermett tagjai ösztönözzék azon vezetö pozíciók betöltésére, amelyek átlagon felüli képességeket követelnek meg. A társadalomnak motiválnia kell ezeket az embereket, ha már ezekben a pozíciókban vannak, hogy elvégezzék feladataikat => nagyobb juttatás kell nekik. Ezen juttatások meghatározásánál két tényezö számít, a társadalom számára való funkcionális fontosságuk és a rátermett emberek viszonylagos hiánya. Az egyenlötlenség elkerülhetetlen, mert nem lehet minden pozíció ugyanolyan fontos és nem lehet minden ember ugyanannyira szakképzett. Ez jó, mert minden egyén életképessége és jóléte a társadalom jólététöl és életképességétöl függ.

Parsons abból indul ki, hogy minden társadalomban vannak közös értékek. Az értékek az egész világon hasonlóak (a társadalom szükségletei is, amikböl kiindulnak). A különbség a társadalmak között az értékek rangsorolásában van. A rétegzödési rendszer az adott társadalom értékrendjének megtestesülése. Az emberek és a pozíciók általi juttatások annak alapján alakulnak, hogy mennyire felelnek meg tulajdonságaik, sajátosságaik a társadalom követelményeinek. Az emberek szükség szerint különböznek ilyen tekintetben=> az egyenlötlenségek elkerülhetetlenek.

A konfliktuselmélet a társadalmi egyenlötlenségeket a társadalmon belül elfoglalt helyzet szerint közelíti meg. Elégtelen kínálat esetén a társadalmi egyenlötlenséget az értékes javakért és szolgáltatásokért folyó harc eredményének látják.

A kibontakozó szintézis

A tanulmány/kötet központi tézise: a konzervatív és radikális hagyományok, a funkcionalista és a konfliktuselméletek egyesülése már zajlik, nemsokára egyetlen integrált elmélet lesz. Ez nagyrészt annak eredménye, hogy korszerü tudományos módszereket alkalmazunk az egyenlötlenség vizsgálatára. Ennek (a szintézisnek) egyik úttöröje Max Weber, témakezelésében az analitikus megközelítés dominált, munkájában mindkettö történelmi hagyományt felhasználta. Ugyanezt mondhatjuk el Vifredo Paretoról. A szintetizáló mozgalom másik úttöröje Pitirim Sorokin, A társadalmi mobilitás címü müvében mindkettö hagyományból merített. A történelem során elsö ízben néhány tudós csak dialektikus kifejezésekben szemléli a problémát (Stanislaw Ossowski). Pierre van den Berghe (belga) azt szerette volna bemutatni, hogy a Marx-i és a funkcionalista teória a két fö megközelítés, amelyek a társadalom egészét uralták „a valóság részleges, de egymást kiegészítö képeit mutassák”. Ez a tanulmány szintén mindkét hagyományból merített és ezeket egészítette ki új, mindkettöböl hiányzó elemekkel. E szerint a szintézis folyamata során újra meghatározásra kerül a problémákat és a fogalmakat; ezek kétféleképpen fogalmazhatók újra. Az elsö a kategorikus fogalmak változó fogalmakká történö átalakítása, mivel a kategorikus fogalmak túl szorosak, egyes állítások között döntetni kell. Ezzel szemben a változó fogalmak hajlékonyabbak, rá lehet kérdezni erösségükre is. A második technika az összetett fogalmak alkotóelemekre bontásából áll. A vizsgálódás minden területén három alapkérdésre kell választ adnunk.

1. Milyen jellegü a szóban forgó jelenség?

2. Mi az oka a megegyezéseknek és eltéréseknek?

3. Milyen következményekkel jár léte vagy müködése?

(a tanulmány föleg az elsö két problémával foglalkozik)

Az eredményes elméletépítés induktív és deduktív logikát egyaránt követ.

Alapvetö kérdések

Minden konzervatív elfogadta, hogy a létezö elosztási rendszer alapvetöen igazságos; a radikálisok szerint a rendszer alapvetöen igazságtalan.

• A konzervatívok kevés bizalommal voltak az ember alaptermészete iránt és a korlátozó társadalmi intézmények szükségességét hangsúlyozták, ezzel szemben a radikálisok optimista képet alkottak az emberi természetröl és nem bíztak a korlátozó intézményekben.
• A konzervatívok hagyományosan a társadalmat saját szükségletekkel bíró rendszernek tekintették, amelyet ki kell elégíteni ahhoz, hogy tagjai szükségletei is ki legyenek elégítve. A radikálisok úgy szemlélték a társadalmat, amelyben a különféle küzdelmek lezajlanak, ez föként azért jelentös, mert a sajátosságai befolyásolják a küzdelmek kimenetelét.
• A kényszer szerepe az egyenlötlenségi rendszerek fenntartásában.
  A radikálisok a kényszert olyan tényezöként emelték ki, amelyek fenntartották a magántulajdont, rabszolgaságot, stb., ezáltal az egyenlötlen jogok és kiváltságok kialakulásához vezettek. A konzervatívok szerint a kényszer csak kis szerepet játszott, az egyenlötlenségek konszenzus és/vagy az emberek közti különbségek következményeként alakultak ki.
• A társadalmi egyenlötlenségek szerepe a konfliktusok létrejöttében.
  A radikálisok ezt az egyenlötlenség egyik fö következményének látták, a konzervatívok minimálisra csökkentették szerepét.
• Eszközök, amelyekkel megszerzik a jogokat és a kiváltságokat.
  A radikálisok nagy hangsúlyt fektettek az eröre, a csalásra és az öröklésre mint a fö utakra. Ezzel szemben a konzervatívok elfogadhatóbb módszereket hangsúlyoztak, a kemény munkát, a másoktól kapott megbízatást, stb.
• A konzervatívok mindig elkerülhetetlennek tartották az egyenlötlenséget, a radikálisok (legalábbis az egalitárius hagyományokat követök) éppen ellenkezö képet alkottak – bár a marxi teória esetén elismerik elkerülhetetlenségét a társadalmi fejlödés bizonyos szakaszaiban.
• A radikálisok az államot és a jogot is az elnyomás eszközének tartották, amelyeket az uralkodó osztályok saját érdekükben használtak fel. A konzervatívok az egész társadalom szerveinek tekintették ezeket, amennyiben alapvetöen a közjó elösegítése érdekében müködnek.
• A konzervatívok rendszerint lényegében heurisztikus eszköznek tekintették az osztály fogalmát, amely felhívja a figyelmet bizonyos közös jellemzökkel rendelkezö emberek csoportosulásaira. A radikálisok szerint az osztályok sajátos társadalmi érdekkel rendelkezö csoportok, amelyek elkerülhetetlenül konfliktusokba sodorják öket más, ellentétes érdekü csoportokkal.

Összességében a konzervatívok a társadalom fogalma tekintetében általában realisták, az osztály fogalma tekintetében nominalisták voltak. A radikálisok az ezzel ellentétes álláspontra helyezkedtek általában.

Az elosztási rendszerek struktúrája

A társadalmi dinamika elemzéseit nem lehet elválasztani a társadalmi struktúra elemzéseitöl. A tanulmány föként a strukturális kérdésekkel foglalkozik, ezen belül három egységtípussal. Az egyénekkel, az osztályokkal és az osztályrendszerekkel. Az egyének alkossák az alapszintet, az osztályokon belüli egységet. Az osztályok pedig az osztályrendszereken belüli egységeket alkossák. A társadalom több osztályrendszere az elosztási rendszeren belül alkot egységet.

Osztályok

Az emberi populációk különféle módokon rétegzödnek, az alternatív rétegzödési módok mindegyike más és más osztályfogalomnak ad alapot.

Osztály: olyan személyek csoportosulása egy társadalomban, akik valamely hatalmi kiváltság vagy presztízsforma tekintetében hasonló pozícióban állnak.

A hatalom két alapvetö formában nyilvánul meg; eröszakként és intézményesített hatalomként. Az utóbbi tovább osztható pozíció hatalmára és a tulajdon hatalmára.

Hatalmi osztály: olyan személyek csoportosulása egy társadalomba, akik az eröszak vagy az intézményesített hatalom tekintetében hasonló pozícióban állnak.

A több dimenziós elemzések a modern ipari társadalmakban tünnek a leginkább szükségszerünek. Minden hatalmi osztály tagjainak vannak közös érdekei, ezek a közös érdekek potenciális alapot formálnak a más osztályokkal szembeni ellenségességnek. Egy osztály tagjait olyan dolog közös birtoklása, ellenörzése vagy hasznosítása egyesíti, amely befolyásolja, hogy mekkora az esélyük kívánságaik betöltésére. Egy adott osztály minden tagjának határozott érdeke közös eröforrásaik értékének megvédése vagy növelése, valamint az ezzel versenyképes eröforrások értékének csökkentése, amelyek más osztályok bázisát alkossák.

Kasztok, rendek, státuscsoportok, elitek

Az osztályoktól különbözö kollektívák közül ennek a négynek van a legnagyobb szerepe. A kasztokat az különbözteti meg az osztályoktól, hogy ezeknél szinte lehetetlen a mobilitás. A rend a társadalom népességének olyan, jogilag meghatározott szegmense, amelynek törvénybe foglalt külön jogai és kötelezettségei vannak. A státuscsoportokat Weber fordítói vezették be az elemzésbe, föként faji, etnikai és vallási csoportokról beszélhetünk. A elit nem különleges osztályfajta, idönként kevesebbek, idönként többek, mint egy osztályfajta. Bármely társadalmi egység legmagasabb rangsorbeli szegmense, legyen az egy osztály vagy a társadalom egysége, tetszés szerinti kritérium alapján csoportosítva.

Osztályrendszerek

Osztályrendszer (definíció): egyetlen kritérium által rangsorolt osztályok hierarchiája. A hatalomért és kiváltságokért folytatott küzdelem osztályrendszerek és különbözö elosztási rendszerek közötti küzdelemböl is áll. (ld. táblázat a 249. oldalon). Az osztályrendszerek relatív fontossága tudatos törekvések nélkül is megváltozhat, a változó társadalmi vagy technológiai feltételek hatása által. Az osztályrendszerek több módon különböznek egymástól:

• Fontosság és komplexitás szempontjából: néhánynak sokkal több befolyása van abban, hogy mekkora az emberek esélye céljaik elérésére; sokkal komplexebb struktúrákat foglal magában a többinél (pl. az ábrabeli foglalkozási és etnikai osztályrendszerek komplexitása)
• Kiterjedésük és alakjuk: a kiterjedés az osztályrendszeren belüli eltérésekre utal. Alakja az esetmegoszlás rendszerére utal, azaz, hogy grafikusan ábrázolva mit kapun (pl piramis, ahol a többség lent van vagy görbe, ahol a többség középen helyezkedik el).
• Belsö mobilitás mértéke: néhol kötött (pl. nemi és faji osztályrendszerekben), néhol tág határok között lehetséges a mozgás.
• Az osztályok közötti ellenségesség foka: Néhol a Marx által leírt osztályharc van, a másik végpont az ellenségesség látszólagos hiánya. Ez a mobilitási lehetöségekkel fordítottan aránylik, azaz minél kisebb a mobilitás mértéke, annál nagyobb az ellenségesség és fordítva.
• Az intézményesítés foka: néhány rendszerben szilárd, beágyazott jogok és kötelességek az osztályoknak, egyetemlegesen elfogadott eszmén alapulnak, hogy legitimálják az egyenlötlenséget. Szélsöséges esetekben a szokás törvénnyé vált. A másik szélsöség az, hogy bizonyos osztályrendszerek szinte kizárólag a kiváltságos osztály eröszakos irányításán alapultak.

Állampolgárság: egy potenciálisan páratlan eröforrás

Th. H. Marshall brit szociológus nemrég kifejtette, hogy az állampolgárság szintén eröforrás (mint pl. a tulajdonosi), mivel ez is biztosít jogokat az egyéneknek, tehát ez is a hatalom alapja. Más eröforrásoktól eltéröen ez nem mindig ossza meg a népességet a „van” és a „nincs” szerint. Egyre inkább olyan eröforrássá lesz, amivel mindenki egyaránt rendelkezik. Azok, akik más eröforrással nem rendelkeznek és azok, akik hisznek az állampolgárság eszményében összefogtak, hogy harcoljanak az állampolgárság súlyának növeléséért, az egyenlötlenséget generáló eröforrások rovására. Ezek általában ugyanazok, akik az emberi jogok elsöbbségét hirdetik a tulajdoni jogokkal szemben. Ez a törekvés már több évszázada jelen van, tekinthetjük olyan kísérletnek, amelyik a szükségleteket a hatalom felé szeretné emelni, mint elosztási elv.

Ahogy fejlödik a technológia, úgy válik a hatalom fontosabbá a szükségleteknél abban a tekintetben, hogy ki mihez jut hozzá.

Elosztási rendszerek

Az elosztási rendszerekben az egyenlötlenség foka a társadalom feleslegével egyenes arányban változik. Minél több a felesleg, annál nagyobb az egyenlötlenség. Ez az általános alapelv módosulhat, ha az egyéni hatalommal nem rendelkezök össze tudnak fogni és így kollektív egyensúlyt tudnak képezni a hatalommal rendelkezökkel szemben.

Az elosztási rendszerek másik fontos tulajdonsága a vertikális mobilitás mértéke. Ez egyenes arányban változik a technológiai és társadalmi változással.

Az elosztási rendszerek harmadik változó vonása az osztályellentétek foka. Ez fordított arányban változik a felfelé irányuló mobilitással, azaz ez utóbbi minél inkább lehetséges, annál kevesebb az osztályellentét.

A státusinkonzisztenciával kapcsolatos reakciók

Bizonyos fajta hangsúlyozott státusinkonzisztenciák stresszforrást alkothatnak, olyan egyedi reakciókat kelthetnek, amelyekre nem következtethetünk csak az egyén státusrendszerekben elfoglalt helyzetéböl. Az egyének, ha kell, saját szükségleteik maximális kielégítésére törekszenek, akár mások rovására is. Éppen ezért magát mindenki a legfelsöbb státusba képzeli és elvárja hogy mások is így gondolkodjanak róla, ugyanakkor érdeke, hogy a többi egyént minél alacsonyabb szintre helyezze. Példa: fekete orvos és fehér munkás páciens. Az orvos érdeke: a foglalkozás számítson. A munkás érdeke: a börszín számítson. Az ilyen élmények eredménye, hogy az egyének fellépnek a politikai rendszer és a fennálló társadalmi rend ellen. Az ilyen fellépésre eddig kevés bizonyítékot találtak; az inkonzisztens státusú személyek sokkal inkább támogassák a politikai status quo megváltoztatását célzó (liberális vagy radikális) mozgalmakat mint a konzisztens státusúak. Példa: zsidó kereskedök és szakemberek szerte a világon.

Vissza és elöretekintés

Ábra: ld. a 256. oldalon

A kötet/tanulmány elmélete szerint a technológiabeli eltérések határozzák meg leginkább az elosztási rendszerekben meglevö eltérések legfontosabb elemeit. Ezen kívül az alábbi három másik eltérést kell kiemelni:

·        Környezeti különbségek

·        A katonaságbeli részvételi arány eltérései

·        Az alkotmányosság fokának eltérései

Ezeken kívül persze más tényezök is hatással vannak az eltérésekre, de ez a három legjelentösebb.

A társadalmakat a technológiai fejlettség alapján kell osztályozni, ezt kell felhasználni az adatközlési sorrend meghatározására. A kötetben használt osztályozási rendszer Goldschmidt osztályi rendszeréböl ered (újabb ábra a 258. oldalon). Látható, hogy Goldschmidt hat alapvetö társadalomtípust azonosít. Minél magasabban áll az egyik típus, technológiailag annál fejlettebb. A nyilak a valószínü evolúciós sorrendet jelölik.

A két rendszer közti különbségek a 258. és a 259. oldali ábrák összehasonlításából jól láthatók:

• Goldschmidt nomád és letelepült gyüjtögetö társadalmait a kötetben egy típusként kezelik, mert a különbségek föleg környezetiek, nem technológiaiak.
• Goldschmidt földmüvelö kategóriáját a kötetben kettéosztották, egyszerüre és fejlettre.
• A goldschmidt-i tipológiát ki kellett egészíteni; a halászó társadalmak a letelepült vadászó-gyüjtögetö rovatba kerültek, a hajózók az agrárállami társadalmak rubrikába.
• A kötet osztályozási rendszere teret ad hibrid típusoknak, amelyek a technológiaiak komplex keverékeit alkossák. Ezek úgy jönnek létre, hogy a fejlett társadalmakból technológia áramlik a kevésbé fejlettekbe. Példa: India mai társadalma.

A társadalom általános technológia-hatékonyságának mértéke = bruttó társadalmi termék értéke a nemzetközi piacokon / termelésre fordított emberi energia. Ezt nehéz operacionalizálni => a társadalmakat alapvetö önfenntartási technikáik alapján osztályozzuk. Hátrány: átfedéseket hoz létre az egymáshoz közeli társadalomtípusok között (emiatt vannak hullámos vonalak a 4-es ábrán).

A konzervativizmus és a radikalizmus felülvizsgálata

Lenski ezek ismertetésével indított, ld. tehát ott, a jegyzet elején.

• Az emberi természetre vonatkozólag konzervatív irányba hajlik, hangsúlyozva az erös önérdeket.
• A társadalom természetére vonatkozóan radikális, ugyanis az emberi társadalmakat tökéletlen rendszernek tartja.
• Ami a kényszer szerepét illeti az egyenlötlenség fenntartásában, konzervatív a kevés vagy semmilyen felesleggel nem rendelkezö társadalmaknál; a kényszer radikális elemét hangsúlyozza a jelentös felesleggel rendelkezö társadalmaknál.
• Az egyenlötlenség konfliktusgeneráló hatását illetöen erösen radikális irányba hajlik.
• A jogok és kiváltságok megszerzését illetöen mindkettöt elfogadja, ugyanakkor megjegyzi, ezek külön-külön túl egyszerü képet adnak.
• Az egyenlötlenség elkerülhetetlenségét illetöen a szintézis eröteljesen a konzervatív irányba hajlik. Hozzá kell tenni, hogy bár az egyenlötlenség elkerülhetetlen, ezek foka társadalomtípustól függ.
• Az állam és a jog természetét illetöen a két hagyományt keveri a szintézis, de egyikkel sem azonosíthassuk.
• Az osztályfogalom tekintetében a szintézis lehetöséget ad arra, hogy ezt tapasztalati kérdésként szemléljük, feltéve, hogy a konzervatív nézet helyes, ha nincs ellenkezö minösítés.