Renate Mayntz: Kritikai megjegyzések a funkcionalista rétegződéselmélethez A tanulmány bevezetőjében megemlíti, hogy a rétegződés funkcionalista megközelítése Németországban nem elterjedt elemzési mód. Ennek fő oka, hogy ez a megközelítés nem történelmi. A funkcionalizmus a társadalmi rétegződéselmélet a Németországban fontosnak tartott aspektusait - hatalom-uralom-társadalmi konfliktus - nem vizsgálja. Ennek ellenére írta ezt a tanulmányt, mert úgy látja, hogy a funkcionalista rétegződéselmélet kritikája hozzájárulhat a funkcionalizmus általános kritikájához. - A tanulmány fő célja: Annak bemutatása, hogy a funkcionalista rétegződéselmélet néhány lényeges pontján nem felel meg a funkcionalista elemzés általános szabályainak. - Két részre bontja a tanulmányt: I. A rétegződés davisi definícióját veszi nagyító alá. Ennek néhány ellentmondására hívja fel a figyelmet. Megállapít 3 olyan tényezőt, amelyet a davisi elmélet implicit módon tartalmaz. II. A második rész a funkcionalizmus kritikája. Ebben a davisi modellből levezetett 3 implicit posztulátumot szembesíti a funkcionalizmus általános elméletével. Az ebben rejlő ellentmondásokra hívja fel a figyelmet. Nézzük a tanulmányt részletesebben: I. Davis megállapítása a rétegződésről: A társadalmi rétegződés pozitív értelemben funkcionális, elkerülhetetlen és elengedhetetlen. A rétegződés kialakulása a különböző társadalmi pozíciók jutalmainak intézményesített egyenlőtlenségén alapul. (Mayntz leginkább a pozitív funkcionalitással és a megállapítás egyetemes érvényességével vitatkozik.) Első kritikai megjegyzése a jutalmak egyenlőtlenségének két aspektusa közötti kapcsolatra vonatkozik. Az elsődleges aspektus, a vertikális differenciálódás, a pozíciók és az értük járó jutalmak hierarchikus rendje, a másodlagos aspektus, a státusöröklődés, azaz a pozíciótól függetlenül járó jutalmak. A kettő definíciójából logikusan következik, hogy az elsődleges aspektus csak tökéletes verseny esetén érvényesülhet, azaz csak akkor, ha nincs státusöröklődés. Ez viszont nagyon ritkán, tulajdonképpen soha nem áll fenn, tehát általánosságban elmondható, hogy az első aspektust a második aspektus korlátozza. (Ezt egyébként még Davis is így látta.) A két aspektus kapcsolatáról Davis azt állította: a második aspektus elősegíti a társadalmi stabilitást. Ez közvetetten azt jelenti, hogy a nagyfokú társadalmi mobilitás diszfunkcionális. Ehhez Mayntz azt teszi hozzá, hogy a társadalmi rétegződés is lehet diszfunkcionális, és ezt Davis nem veszi figyelembe. A második kritikai megjegyzés: A vertikális differenciálódás szelektív funkcionalitása a veleszületett képességek hangsúlyozásához vezet, ami azt jelenti, hogy a pozíció megszerzésére fordított erőfeszítés (a tanulás) nem igazán fontos. Azaz a tehetség az igazán fontos és nem az, hogy mennyi erőfeszítést tesz valaki az adott pozícióért. A harmadik kritikai megjegyzés: (Tumin is megemlítette) A pozíció betöltésére ( a feladat elvégzésére, a munkára) ösztönözhet még a társadalmi kötelességérzet és az altruizmus. Ezt Davis is illúziónak nevezte. Ám ebben az esetben a davisi modell emberképéről kijelenthető: lusta, saját előnyeire való kilátás nélkül nem dolgozik, csak a jutalom motiválja. Tehát a megjegyzésekből implicit módon három feltétel fogalmazódik meg. Ezeket Mayntz a következőképpen értelmezi: 1. A társadalmi pozíciókat szabad versenyben érik el 2. A tehetség velünk született és ritka 3. Senki sem végez nehezebb munkát jutalom nélkül Ezek azonban még nem jelentik azt, hogy a társadalmi rétegződés pozitívan funkcionális, ezek csak a társadalmi differenciálódás alapfeltételeit jelentik - véli Mayntz. II. Az előbbiekben megfogalmazódott tehát három alapfeltétel. Ezekhez Mayntz hozzátesz még egy feltételt: A fontosabb pozíciók betöltését a társadalom nagyobb jutalommal értékeli. A négy feltétel segítségével lehetővé válik, hogy a davisi rétegződési modellt funkcionalista gondolkodás általános nézőpontjából vizsgáljuk. A funkcionalista gondolkodás egyszerű modellje: Van egy T (társadalom) rendszer, amelynek egy F-funkcióját E-elem betölti. Ebben az esetben E-elem a jutalmak intézményesített egyenlőtlensége. A négy feltételünk pedig azok az előfeltételek, amelyek mellett a megállapítás konkrét társadalmi rendszerre érvényes. Ezzel kapcsolatban az első kritikai megjegyzése, hogy a funkcionalista elemzés egy oldalú. T-rendszer (mint függő változó) a kiindulás és retrospektív módon keresi E-elem hatását, illetve E-elemet. Éppen itt van a funkcionalista megközelítés első hiányossága: A függő változót előre kell megállapítani, másként a funkció és hatás, illetve a funkció és diszfunkció nem választható el. Ezt a megállapítást pedig a davisi elmélet hiányosan valósítja meg. A fontos feladatokat nem tudja kijelölni, és ezt valóban problémás meghatározni (ugyanakkor elismeri az egyenlőtlenség szelektív funkcionalitásának eredményességét). További hiányosság, hogy a fontosabb feladatok kívánt célja vajon: * Tényleges célállapot: Ekkor a tényleges, létező jegyeket kell vizsgálni. A konkrét társadalomra vonatkozóan megállapítható, hogy a jutalmak egyenlőtlensége hozzájárul-e azon feladatok teljesítéséhez, amelyek felelősek adott társadalom tényleges jegyeiért. * Hipotetikus célállapot (Soll-jellegű): Ebben az esetben az elemzés módja az optimális állapot és a valóság összehasonlítása, és ebből láthatjuk, hogy adott társadalomban még mennyit kell tenni. (Az a baj ezzel, hogy az ideális állapot nem gyakorlati tapasztalaton alapul, hanem egy elképzelésen). * Rendszer-immanens célállapot: Az egész rendszer a célállapot megvalósításáért működik (ez Nagel megközelítése is). Jó példa a szervezetek működése, ahol a tagok cselekvése - amely céltudatos, szabályos cselekvés - meghatározott célállapot elérésére, fenntartására irányul. Ez a megközelítés a társadalom különböző alrendszereire alkalmazható igen jól. Mayntz szerint tehát baj van a társadalmi működés célállapotának meghatározásával. Úgy véli viszont, hogy van alternatíva egy megragadhatóbb célállapot meghatározására: Ez a rendszer működésének minimális feltételeit jelölné ki. (Aberle-elmélete) Ezek a minimális feltételek azokat a tényezőket jelentik, amelyek ahhoz járulnak hozzá, hogy a társadalom egyáltalán fennmaradjon, ne essen szét. Ebben az irányban viszont a funkcionalista elmélet nem indul el. Végső kritikája tehát: Úgy tűnik a vertikális differenciálódás elkerülhetetlen, amíg a társadalom fennáll, nem elkerülhetetlen azonban a szelektív funkció. A jutalmak intézményesített egyenlőtlenségén alapuló szelekció nem elkerülhetetlen. Mayntz szerint a rétegződés szelektív hatására lehet alternatívát találni, abban az esetben, ha a megfogalmazott 3 feltétel nem érvényesül. 1 1