Nan Lin: Társadalmi eröforrások és társadalmi mobilitás-a státuselérés strukturális elmélete.

-         A „dolgozat” célja: Felállítani a társadalmi eröforrásoknak és a társadalmi cselekvéseknek a státuseléréssel kapcsolatos elméletét.

-          

Az elmélet és feltevései

A makrostruktúrával kapcsolatban az elmélet 3 tételt állít:

1.     Feltételezi, hogy a makrostruktúra a legtöbb társadalomban hierarchikus. A rangsort a rendelkezésre álló értékes eröforrások szabják meg.

2.     Ezeket a hierarchiákat általában az egymásnak való megfelelés és az egymással való felcserélhetöség jellemzi, azaz bizonyos megfelelés van a különbözö eröforrás-dimenziókban a hierarchiákban elfoglalt pozíciók között.

3.      Az elmélet feltételezi, hogy ez a hierarchikus struktúra piramis-szerü, ahol a felsöbb szinteken kevesebben foglalnak helyet, mint az alsóbbakon.

A mikrostruktúrával kapcsolatban az elmélet 2 tételt állít:

1.     A társadalmi interakciók a hierarchia hasonló szintjein elhelyezkedök között elterjedtek (homofolikus interakció elve). Így minél közelebbiek és hasonlóbbak egymáshoz a társadalmi pozíciók, annál valószínübb, hogy az e pozíciókat elfoglalók interakcióba lépnek egymással.

2.     A társadalmi cselekvésekkel kapcsolatban az elmélet 2 hajtóeröt feltételez, ami magyarázatot adhat a legtöbb egyéni cselekvésre: a, törekvés az értékes eröforrások megtartására.

b, törekvés ezek megszerzésére. (ezek expresszív és instrumentális cselekvések).

Az expresszív cselekvések a homofolikus interakciók elvével összhangban álló interakciókat eredményeznek.

-Az olyan társadalmi rendszerekben, amelyekben az értékes eröforrások az összes szint között oszlanak el ( vagyis minden egyén rendelkezik valamennyi eröforrással), a homofolikus interakciók az összes szinten általánosak.

-A további eröforrások megszerzése érdekében (a heterofilikus elv szerint), általában hatékonyabb cselekvéseket kezdeményeznek más olyanokkal szemben, akik eltérö (feltehetöleg jobb) eröforrásokkal rendelkeznek.

-Ha az egyik eröforrás struktúrában magas szintü pozíciót elfoglaló személy egy másik típusú eröforrást akar megszerezni, akkor ehhez esetleg egy olyan valakihez füzödö „gyenge”  kötésre van szükség, aki hídpillérként szolgál a két eröforrás struktúra között.

-         Általában azt lehet mondani, hogy a heterofilikus interakciókban jobbára a hierarchia különbözö szintjein helyet foglalók vesznek részt. Ezeket a heterofil interakciókat általában az alacsonyabb szinten elhelyezkedök kezdeményezik a hierarchiában magasabban állókkal szemben, de pedig a hasonló pozíciókat elfoglalók egymás között.

A társadalmi eröforrások és a státuselérés

3 hipotézis:

1.     Társadalmi eröforrások hipotézise: A fötétele az, hogy a jobb társadalmi eröforrások elérése és használata sikeresebb instrumentális cselekvést eredményez. A státuselérés esetében azt jósolja, hogy a munkát keresök nagyobb valószínüséggel találnak jobb munkát, ha olyanokkal tudnak kapcsolatba kerülni, akik jobb eröforrásokat biztosíthatnak.

2.     A pozíciók erejének hipotézise:  Az eredeti pozíció szintje pozitív összefüggésben van a társadalmi eröforrásokhoz való hozzájutással és azok használatával. A státuselérés folyamatával kapcsolatban azt állítja, hogy a munkát keresök eredeti társadalmi pozíciójának szintje pozitív összefüggésben van, az olyanokkal való kapcsolatteremtés valószínüségével, akik jobb eröforrásokat biztosíthatnak. Az eredeti pozíciót a szülök jellemzöi, vagy a korábbi munkák reprezentálják.

3.     A kötések erejének hipotézise:  A gyengébb kötések alkalmazása pozitív összefüggésben van a társadalmi eröforrásokhoz való hozzájutás lehetöségével és azok használatával. A státuseléréssel kapcsolatban azt állítja, hogy pozitív összefüggés áll fenn  a gyengébb kötések alkalmazása és az olyanokkal való kapcsolatteremtés között, akik jobb eröforrást biztosíthatnak. Egyéni cselekvések szükségességét hangsúlyozza. ( 1. ábra!)

A hierarchikus struktúrán belül elfoglalt adott származási pozíció részben eldönti, hogy milyen mértékben juthat hozzá valaki a jobb  társadalmi eröforrásokhoz. Ez strukturális tényezö és független a struktúrán belüli egyénektöl, de egyes egyének hasznot húzhatnak belöle.

A pozíció erejének erösebb hatást kell gyakorolnia a társadalmi eröforrásokra, mint a kötések erejének, mert a strukturális kényszerek a társadalmi struktúrában mindenhol nagy jelentöseggel bírnak.

Az eddig összegyült empirikus tényanyag alátámassza a társadalmi eröforrások és a pozíciók erejének hipotézisét. Ez a tényanyag azonban a gyenge kötések hipotézisét illetöen nem egyértelmü. Lin és mások azt vették észre, hogy a felsö pozíciókhoz közelítve egyre jobban csökken a gyengébb kötések használatából fakadó elöny, az erösebb kötések használata egyre fontosabb lesz. A hierarchikus struktúra tetején semmilyen elöny nem származik a gyengébb kötések használatából, mert az ilyen kötések alacsonyabb rendü pozíciót és így alacsonyabb rendü eröforrásokat eredményeznek. Az alacsonyabb származásúaknak abból nincs több hasznuk, ha jobb eröforrások megszerzése során gyengébb kötésekkel rendelkezökkel lépnek kapcsolatba mintha erösebb kötéssel rendelkezökkel tennék ugyanezt. Egy társadalmi struktúra különbözö szintekböl áll; ezek mindegyike strukturálisan azonos pozíciókat foglal magában. Ezek elsösorban hasonlóan értékes eröforrások szintjei, másodsorban a hasonló életmód, attitüd és egyéb kulturális és pszichológiai tényezök alapján egyenértéküek. A státuseléréssel a társadalmi mobilitás önkéntes jellegére utal. Az ilyen (önkéntes) társadalmi mobilitás általában bérnövekedést eredményez, ennek tudható be a státuselérés elöforduló eseteinek többsége.

A strukturális paraméterek és hatásaik

A hierarchikus struktúra négy fö paramétervariációval és permutáció variációval írható le.

1.     A hierarchia szintjeinek száma (szintdifferenciál)

2.     A hierarchiában helyet foglalók (abszolút és relatív számának) eloszlásával az egyes szintek között (méretdifferenciál)

3.     A rendelkezésre álló értékes eröforrások (abszolút és relatív mennyiségének) eloszlásával az egyes szintek és az azokon helyet foglalók között (eröforrás-differenciál)

4.     A struktúrában helyet foglaló egyének és eröforrások összegével

A szintdifferenciál

A hierarchikus struktúra szintjeinek számával lehet leírni. A szint olyan társadalmi pozíciók együtteseként definiálható, amelyek egy före számítva hasonló mértékben rendelkeznek eröforrásokkal és hasonló mértékben jutnak hozzá társadalmi eröforrásokhoz.

A két elméleti szélsö eset: Amikor csak két szintje van a struktúrának, a másik amikor annyi szintje van a struktúrának ahányan helyet foglalnak benne.

A két szintü kaszt rendszere emlékeztet. Ahol az egyik szint rendelkezik vagy az összes, vagy a legtöbb értékes eröforrással, a másiknak pedig kevés, vagy semmi sincs. A pozicionális hatásnak itt kell a legeröteljesebben érvényesülnie.

A sokszintü rendszerben csökken az eröforrások egyenlötlensége, és ezzel a pozicionális hatás a szintek között.

Tehát a pozicionális hatás negatív összefüggésben áll a szintek számával.

A kétszintü struktúra minimálisra szorítja az interakciót a szintek között, ezáltal csökkentve annak lehetöségét, hogy gyenge kötéseket találjanak, és használjanak fel. A sok szintü struktúrában viszont maximális mértékü a gyengébb kötésekhez való hozzájutás lehetösége.

Tehát a struktúra szintjeinek száma pozitív összefüggésben van a kötéshatással.(2.ábra,303.old!) .

A kétszintü rendszerben a strukturális kényszer a legerösebb mértékü, és kevés lehetöséget kínál, az egyéni cselekvéseknek. A sok szint megkülönböztetése a struktúrán belül csökkenti a strukturális kényszert, és több lehetöséget kínál az egyéni cselekvésekre.

A méretdifferenciál

Az egyes szintek méretének, és az azokon helyet foglaló személyek számának eltérései befolyásolják a pozicionális és a kötéshatást.

A két szélsö eset: Minden szinten azonos számú személy foglal helyet, vagy minden szinten különbözö számú személy van és viszonylagos számuk a struktúrában alulról felfelé haladva csökken.

Az egyenlö méretü struktúrában a heterofilikus interakció lehetösége minden személy számára maximális mértékü, vagyis mindenkinek egyenlö lehetösége van kapcsolatba kerülni egy különbözö szinten lévö személlyel, vagyis a státuselérésre is egyenlö lehetösége van mindenkinek( minden szinten egyenlö lehetösége van az egyéneknek a felfelé mozgásra a hierarchián belül)

Az egyes szinteken helyet foglalók számbeli különbségének növekedése gátolja a szintek közötti felfelé irányuló kapcsolatokat.

A szinteken belüli interakciós lehetöségek a szintek közötti méretdifferenciál növekedésével nönek.

Tehát a méretdifferenciál negatív összefüggésben áll a kötéshatással.(3.ábra 305.old.) De az olyan helyzetben amikor az alacsonyabb szint a viszonylag kisebb méretü, ez a várakozás nem igazolódik be.

A méretdifferenciál növekedésével nö a szinten belüli interakciók száma a nagyobb méretü és feltehetöleg alacsonyabban lévö szinten elhelyezkedök között. Ezek a szinten belüli interakciók erösítik a pozicionális hatást.

Az eröforrás-differenciál

A hierarchikus struktúra harmadik jellemzö vonása az eröforrások differenciált eloszlása az egyes szintek között. A szintdifferenciált így leírhatjuk az eröforrások eloszlásával, valamint a szinteken helyet foglalók számával is.

Az eröforrás-differenciál a minimálistól a nagyig terjedhet. A minimális azt jelenti, hogy a szintek egyenlö távolságra vannak az eröforrások tekintetében, a nagy pedig azt, hogy a differenciál a struktúra aljától a csúcs felé haladva nö. Azaz minél magasabban vagyunk a struktúrában, annál nagyobb az eröforrás-differenciál a két szomszédos szint között, ahol a magasabb szint  egy före számítva sokkal több

eröforrással rendelkezik, mint az alacsonyabb.

         Az egyenlö távolságú struktúra növeli a kötéshatás lehetöségét, heterofilikus kötéseket egyforma valószínüséggel kezdeményeznek az egyes szintek.

Az egyenlötlen távolságú struktúrákban viszont az alacsonyabb szinteken elhelyezkedöknek nehezebb a szintek közötti eröforrás távolságok leküzdése, föleg a struktúra csúcsa felé.

Tehát az eröforrás-differenciál negatív összefüggésben áll a kötéshatással. (4.ábra, 306.old).

         Az eröforrás-differrenciál növekedésével egyre fontosabbá válik a származási pozíció a státus-elérés során.

Abban a struktúrában ahol nagy az eröforrás-differenciál, nehéz a felfelé mobilitás, amikor mégis végbemegy az elmozdulás a származási pozíciónak, nem pedig a gyenge kötések felhasználásának tulajdonítható. Ha a struktúra egyenlö távolságokkal jellemzett, akkor a pozicionális hatásnak viszonylag nagynak kell lennie.

A szintek közötti interakciók az egymással szomszédos szintek között a leggyakoribbak, és megritkulnak a két szint között attól függöen, hogy milyen távol esnek egymástól a struktúrában. A mobilitásnak az egymással szomszédos szintek között kell a legvalószínübbnek lennie.

A szintek közötti interakciók attól függöen gátoltak, hogy mekkora a két szint egy före jutó eröforrás- mennyiségei közötti különbség: az egymással szomszédos szintek közötti interakciók az eröforrás-differenciál növekedésével gyérülhetnek, meg is szünhetnek.

A struktúrában helyet foglaló személyek és az eröforrások összessége:

 A „kritikus tömeg” kifejezést egy struktúra abszolút népesség- és eröforrás-mennyiségeivel kapcsolatos minimális követelmények jelölésére használja.

A struktúrával és az egyénekkel kapcsolatban levonható következtetések:

Az ideáltipikus esetben a pozicionális hatásnak akkor kell maximálisnak lenni, amikor a struktúra 1) minimális számú szintet, 2) a szintek között, a rajtuk helyet foglaló személyek számát illetöen nagy differenciált és 3) a szintek között, az ott található eröforrásokat tekintve nagy differenciált tartalmaz.

A kötéshatásnak akkor kell maximálisnak lennie, amikor a struktúra 1) sok szintü, 2) a szintek között, a rajtuk helyet foglalók számát illetöen kis differenciált és 3) a szintek között, az ott található eröforrásokat tekintve kis differenciált mutat.

Strukturális kényszerek versus társadalmi eröforrások

Az elmélet azokat a strukturális feltételeket írja le, amelyek között a strukturális kényszerek és az egyéni cselekvések befolyásolják a társadalmi mobilitást.

A strukturális szemlélet szerint( Blau, Emerson) a csoportok közötti társulások mértékét az határozza meg, hogy egy dimenzió (attribútum) miként oszlik meg, és változók száma miként tér el egy népesség csoportjai között.

Nan Lin elmélete Bleu elméletének kidolgozása és kiterjesztése.   

Egyéni cselekvés versus társadalmi eröforrások

A társadalmi eröforrások képezik a döntö összekötö láncszemet az egyéni érdekek és a struktúra kialakulása között. Ahhoz, hogy valaki eröforrásokkal rendelkezzen, kötéseket kell létesítenie másokkal, kezdetben ezért, hogy megszerezze öket. Az eröforrások megtartását és védelmét emocionális vagy expresszív hatások motiválják, míg megszerzésüket instrumentális és kognitív indítékok és cselekvések segítik.

Az ebböl következö horizontális (homofilikus) és vertikális (heterofilikus) interakciók és kapcsolatok képezik a társadalmi struktúra elemi formáit.

         A társadalmi eröforrások ellenörzésének és kezelésének eltérö képessége segít elöidézni a hierarchikus pozíciók kialakulását. A strukturális paraméterekben tapasztalható változatok e kialakulási folyamat, valamint e folyamat külsö struktúrákkal és eröforrásokkal való interakcióinak (evolúciós) következményei.

Mobilitás és szolidaritás: Néhány társadalompolitikai következmény.

Egy stabil társadalmi rendszerben egyensúlynak kell lennie mind a homofilikus, mind a heterofilikus csere lehetöségeit tekintve.

Az olyan rendszer, amely nem nyújt elég lehetöséget a heterofilikus cserék számára, csökkenti a mobilitási lehetöségeket, és megosztott népet eredményez, erös szinten belüli szolidaritással. Ez a szolidaritás elömozdítja a szint –(osztály)- öntudat és a potenciális osztályellentét kifejlödését.

Az olyan rendszer, amelyik bátorítja  a nagyobb fokú cserét, jelentös mobilitást és  strukturális instabilitást eredményez, mivel nem érvényesül a szolidaritás a népesség különbözö szintjein és csoportjain belül. Ennek olyan kaotikus társadalom lehet a következménye, ahol az interakciók idölegessége és a csopszolidaritás hiánya magának a rendszernek az integritását veszélyezteti.

Ez azt jelenti, hogy a struktúrának jellemzöi egymáshoz igazítására kell törekednie.

A szintek közötti differenciálódás növekedésének, a struktúrában helyet foglalók, és az ott található eröforrások újraelosztásával kell együtt járnia, azaz a méretdifferenciált és az eröforrás-differenciált ésszerü arányban kell tartania az egyes szintek között. A jelentös méret- és eröforrásdifferenciál általában merev struktúrára vall. (1,2 táblázat, 315+316.old.+ érdemes elolvasni hozzá a  315 oldal második bekezdésétöl a 316 tetejéig )

A táblázatból levonható következtetések: Az ilyen struktúrában a fehér férfi munkások a kékgallérosokból az alsó-fehérgalléros foglalkozásokba irányuló mobilitás során szembesülnek a legnagyobb strukturális kényszerekkel( a fekete ffiak esetében itt még nagyobb kényszer tapasztalható). A fehér és különösen a fekete munkásnök esetében a szolgáltatási és az alsó fehérgalléros foglalkozásokból a felsö-fehérgalléros foglalkozásokba irányuló mobilitás során áll fenn a legnagyobb strukturális kényszer. Az elmélet szerint ahhoz, hogy ilyen mobilitás menjen végbe, erös pozicionális és viszonylag gyenge kötéshatás szükséges. Az ilyen erös pozicionális hatást erösíti az eröforrás-differenciál, amely szintén eltérö a különbözö szinteken és a különbözö szegmensekben.